200 millió kézbesített csomag egy akcióban: mi az Alibaba titka?

0

November 11-én tartották az Alibaba e-kereskedelmi vállalat által minden évben meghirdetett Szinglik Napja nevű akciót (Singles’ Day), amelynek keretében a társaság 9,36 milliárd dolláros forgalmat bonyolított. A megrendelések 200 országból érkeztek, összesen 278 millió tranzakcióra került sor. Itt mindenki felteheti magának azt a logikus kérdést, hogy micsoda logisztikai művészet lehet ennyi csomagot kezelni és kézbesíteni?

A cég nem bízza a véletlenre, amit az is bizonyít, hogy pár évvel ezelőtt egy egész programozó osztályt vettek fel a céghez az egyik kínai egyetemről. A társaság bevallása szerint a felkészülések már egy évvel előtte megkezdődnek annak érdekében, hogy az aktuális Szinglik Napján minden olajozottan működjön, de azt is hangsúlyozzák, hogy kínosan aprólékos előkészületeket igényel az operáció.

Lessünk be a színfalak mögé egy kicsit, hogy fényt derítsünk mi is folyik odaát:

Analitika: a legtöbb Alibaba által fenntartott üzlet előre megbecsüli a Szinglik Napján az általuk eladott áruk mennyiségét. Ezt a hetekkel előtte generált vásárlói keresésekből számolják ki. Az Alibaba által foglalkoztatott programozók és matematikusok rengeteg adatot böngésznek át az előző évi Szinglik Napja eladásokból, hogy egy pontos becsülhessék meg a várható eladásokat Kína minden régiójában. Ezt követően a becsléseket eljuttatja a társaság logisztikai partnereinek, akik így már hetekkel az akció előtt elkezdhetnek felkészülni az őrületre.

Az operáció bővítése: a cégnek több mint 16 logisztikai partnere van. A megbecsült eladási számokat figyelembe véve ezek a partnerek étmenetileg kibővítik az operációjukat, hogy megfelelően el tudják látni a kiszállításokat. Ezek a partnerek – az adott időre -, ha kell, akkor további munkásokat vesznek fel, vagy még több gépjárművet bérelnek a számok tükrében.

Az aprólékos előkészületek ellenére a Szinglik Napja minden évben óriási kihívás a társaságnak. Az évek múlásával a társaság egyre rutinosabbá válik az akció kivitelezésében, így kifinomultabban látják el a feladatokat. Az Alibaba átlagos kézbesítési ideje 3 nap, ami ezen az akciós napon felmegy 4, vagy akár 5 napra is. A cég hisz abban, hogy a masszív elemzések és az előrejelzések segítik őket abban, hogy logisztikailag ne legyen ez nap katasztrófa, és hogy a több mint 200 millió csomag az elvárt módon célba is érjen.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!