2017 az építőipar éve lehet

0

Júniusban az építőipari termelés volumene 27,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist, az épületek építéséé 26,1, az egyéb építményeké 29,6 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A szakértők is bizakodnak.

Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése 1,1 százalékkal nőtt a júniusban a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján. Az év első fél évében az építőipari termelés volumene 27,0 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A két építményfőcsoport közül az épületek építésének növekedése júniusban is elsősorban az ipari és raktárépületek, kisebb mértékben a sportlétesítmények és oktatási épületek építésének eredménye. Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 17,8, az egyéb építményeké 29,1, a speciális szaképítésé 33,4 százalékkal nőtt.

A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 39,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 26,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 47,9 százalékkal. Az egyéb építmények esetében bekövetkezett növekedés útépítésekre, illetve vasútfejlesztésre kötött szerződések eredménye.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene június végén 94,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 41,0, az egyéb építményeké 126,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A szakértők így látják

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az új szerződések számának folyamatos gyors növekedése azt jelzi, hogy a következő fél, illetve egy évben is adott a kereslet, ami húzhatja magával az építőipart. Kockázatot jelent viszont, hogy a kivitelezők egyre nagyobb munkaerőhiánnyal szembesülnek, ami már most is korlátozza az ágazatban lévő növekedési potenciált.

Horváth András, a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy a növekedéshez egészséges szerkezethez mind a magán-, mind a kormányzati szektor beruházásai hozzájárulnak. A szakértő szintén úgy látja, hogy a fellendüléssel kapcsolatban érdemi kockázatot a fellépő szakemberhiány jelenthet, de szerinte ez elsősorban a béremelési versenyben kevésbé részt venni tudó mikrovállalkozásokat érinti. Az idei év egészére 25 százalékot meghaladó növekedés várható az építőipar teljesítményében, így idén a GDP növekedéséhez érdemben járul majd hozzá a szektor.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szintén úgy vélte, hogy az alacsonyabb tőkével rendelkező vállalatok nem lesznek képesek teljesíteni a megnövekedett igényeket, és ez egyes beruházások leállását vagy elindulásának meghiúsulását eredményezheti. A szakember szerint a jó fizikai munkaerő megszerzése és megtartása érdekében komoly verseny folyik, emiatt a munkaerő költsége meredeken emelkedik.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az építőiparban nagy probléma a nem megfelelő hatékonyság, ami már a recesszió előtt is megfigyelhető volt, de a minőségi munkaerő kivándorlása miatt tovább romlott a helyzet. A jelenleg gyengébb kvalitásokkal bíró munkaerő bérköltsége kifejezetten magas, miközben hatékonyságuk nem fejlődött, ezt a problémát a kivitelezőknek kell feloldaniuk. A kellő szaktudással rendelkező, minőségi munkát végző szakemberek megszerzése és megtartása érdekében nagyobb hangsúlyt kell fektetni a képzésükre.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, a 27,0 százalékos fél éves bővülés évek óta a legjobb eredmény, bár az idei növekedésben szerepet játszik a tavalyi alacsony bázis is. Idén júniusban az építőipari termelés 227 milliárd forintos értéke az elmúlt öt év egyik legjobb eredménye. A rendelésállomány jelzi, hogy kedvezőek az építőipar kilátásai. Az építkezési kedv látványosan nőtt ebben az évben, ezért akár évtizedes távlatban is az ágazat egyik legjobb éve lehet az idei.

Média forrás: MTI

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!