250 millió eurós beruházás a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban

0

A Mercedes-Benz 250 millió eurós beruházást valósít meg a kecskeméti gyárban, melynek keretében új karosszériaüzem épül csúcstechnológia felhasználásával. Ezáltal a vállalat eddigi beruházásai a telephelyen több mint 1,3 milliárd euróra növekednek. A gyár bővítése lehetővé teszi az új generációs kompaktautók még rugalmasabb és hatékonyabb gyártását.

„A beruházás egyértelműen a Kecskemét iránti elkötelezettség megnyilvánulása, valamint megteremti az új generációs kompaktautóink sikeres gyártásának feltételét. A fejlesztés a Mercedes-Benz hosszú távú magyarországi terveit bizonyítja” – hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke.

A beruházásnak köszönhetően -a legmodernebb technológiák alkalmazásával- a vállalat lényegesen megnöveli a termelés rugalmasságát és hatékonyságát, ugyanakkor erősíti a gyár szerepét a prémiummárka globális termelési hálózatában. A kecskeméti gyár szoros együttműködésben dolgozik a rastatti testvérgyárral. Ezen a telephelyen 2020-ig szintén nagy volumenű beruházásokat hajt végre a vállalat, mert világszerte jelentős kereslet mutatkozik a Mercedes-Benz prémium kompaktautói iránt. Ez azt jelenti, hogy tartósan biztosítottak a munkahelyek a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban. A Mercedes-Benz nemzetközi sikeréhez nagymértékben hozzájárul a kecskeméti gyár a B-osztály, a CLA és a CLA Shooting Brake gyártásával. A CLA és CLA Shooting Brake modelljeit kizárólag Kecskeméten gyártják az egész világ részére.

baulogistik702x105

 

A Mercedes-Benz globális kompaktautó gyártásáról

A Mercedes-Benz kompaktautóinak sikertörténete 1997-ben kezdődött az A-osztály piaci bevetésével. Azóta több mint négy millió ügyfél választotta az  A-osztály, a B-osztály, a CLA vagy a GLA modelljeit.

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a nemzetközi Mercedes-Benz Cars rugalmas és hatékony gyártási hálózatának része a kompaktautó termelési hálózaton belül. A kompaktautó hálózathoz tartozik a kecskeméti gyáron kívül a rastatti testvérgyár, valamint a pekingi BBAC (Kína), ahol a kínai piacra kerülő kompakt SUV GLA gyártása zajlik. Ezenkívül az A-osztály számára további gyártókapacitás áll rendelkezésre a szerződéses gyártóként működő finn Valmet Automotive által. A közös architektúrának köszönhetően valamennyi telephelyen tetszőleges sorrendben és darabszámban állítható elő az összes típus, így a mennyiséget mindenkor az aktuális piaci keresletnek megfelelően optimálisan lehet elosztani a hálózaton belül.

A Mercedes-Benz Cars Operations-ről

A Mercedes-Benz Cars Operations világszerte 26 telephelyen felel a személygépjárművek gyártásáért egy rugalmas és hatékony termelési hálózaton belül, mintegy 78.000 alkalmazottat foglalkoztatva. Ide tartoznak az olyan központi funkciók, mint a tervezés, a logisztika és a minőségbiztosítás. Az elmúlt évben a Mercedes-Benz Cars több mint kétmillió járművet gyártott Mercedes-Benz ill. Smart márkanév alatt, és ezzel az ötödik egymást követő rekordot érte el. A termelési hálózat az elsőkerék-meghajtású autók (kompakt autók), a hátsókerék-meghajtású autók (például S-, E- és C-osztály), valamint a SUV és sportautók gyártására fókuszál. Ehhez kapcsolódik a hajtásláncok (motorok, sebességváltók, tengelyek, alkatrészek) termelési hálózata. Minden egyes termelési hálózat középpontjában egy vezető gyár (Lead-gyár) áll, amely technológiai és minőségbiztosítási kompetencia központként szolgál az újonnan bevezetendő modellekhez kapcsolódóan. A napi munka során a modern gyártási folyamatok állandó javítására és fejlesztésére fókuszálnak, amelyek lehetővé teszik a jövő high-tech járműveinek hatékony, rugalmas és környezetbarát előállítását Mercedes-Benz minőségben. A vállalat életének középpontjában a dolgozók tudása áll. A kollégák munkáját a gyár a munkahely ergonomikus kialakításával és intelligens automatizálással támogatja. A saját üzemei mellett a Mercedes-Benz a növekedés érdekében fokozza az együttműködést a szerződéses gyártókkal és igénybe veszi kapacitásukat.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!