5 éves a Stadler FLIRT

0

40 millió km alatt összesen 7 milliárd forintos energia megtakarítás ért el az új vonatokkal a MÁV

Kereken 5 évvel ezelőtt állította forgalomba a Magyar Államvasutak az első két Stadler
FLIRT típusú motorvonatot. Azóta az összesen 60 járműre kiegészült, a MÁV újkori
történetének legnagyobb motorvonat flottájának számító FLIRT-ök már több mint 40
millió kilométert tettek meg utasforgalomban Magyarország vasútvonalain. Az új
típusú vonatok üzemeltetésével nemcsak a szolgáltatás színvonala emelkedett, a
FLIRT-ök által kiszolgált vonalakon az utazási kedv is nőtt. Mindezek mellett a
motorvonatok jelentős költségcsökkenést is jelentenek, ugyanis a FLIRT-ök naponta
mintegy 5 millió forintot, az elmúlt 5 évben összesen 7 milliárd forintot takarítottak
meg a MÁV-nak. Ezzel a megtakarítással a MÁV az elmúlt 5 évben nagyjából 5 db
FLIRT árát hozta vissza, azaz minden egyes évben legalább 1 új motorvonat
beszerzési költségére elég energiát spórol a cég.
 
Az első két FLIRT vonatot a MÁV a Budapest–Pusztaszabolcs–Dunaújváros vonalon állította
forgalomba 2007. április 6-án. A Stadler a 60. motorvonatot a vasúti járműgyártó iparban
szinte egyedülálló módon, a szerződésben vállalt határidő előtt 2 hónappal, 2010. február
12-én adta át a MÁV részére úgy, hogy az utolsó 7 vonat kocsiszekrényei már a Stadler
időközben felépült új szolnoki gyárában készülhettek. A vonatok azóta napi szinten a
Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Dunaújváros, Budapest-Győr-Hegyeshalom,
Tatabánya – Oroszlány, és a Budapest – Hatvan vonalakon teljesítenek szolgálatot, hétvégén pedig besegítenek a Budapest-Szob, Budapest-Monor, Székesfehérvár-Celldömölk, Budapest-Eger vonalak közlekedésébe, illetve nyáron a Balaton déli partján a Siófok
Expressz közlekedését látják el Budapest és Siófok között. A MÁV számításai szerint
azokon a vonalakon, amelyeken FLIRT-ök, vagy más típusú új motorvonatok közlekednek,
az elmúlt években az utasforgalomban tapasztalható csökkenő trend megállt, sőt az
elővárosi vonalszakaszokon 5-6 %-os utasszám növekedés tapasztalható.
 
Több mint 40 millió kilométer 5 év alatt
 
A 60 darab FLIRT vonat az elmúlt 5 évben összesen 40 millió kilométert futott, van olyan
jármű – a 6-os pályaszámú FLIRT – amely egyedül közel 1 millió km-t töltött már
utasforgalomban. Ez egy egyszerű példán keresztül szemléltetve annyit jelent, hogy a flotta
együtt mintegy 1000, míg a legtöbbet futó FLIRT egyedül körülbelül 25 alkalommal kerülhette
volna meg a földet. Az forgalomban töltött jelentős idő elsősorban a jármű kiváló
üzemkészségének, illetve a pusztaszabolcsi karbantartó központ magas szintű munkájának
köszönhető. A Stadler a szállítási szerződésben azt vállalta, hogy a leszállított vonatok
átlagos rendelkezésre állása nem esik, a nemzetközi összehasonlításban egyébként igen
magas elvárásnak számító 94% alá. Az elmúlt 5 évben nem volt olyan hónap, hogy a
járművek ne teljesítették volna ezt a feltételt, sőt, a megadott határértéket a FLIRT-ök rendre
néhány százalékkal túlteljesítik, és a 96%-ot is meghaladják.
 
A kedvező üzemeltetési tapasztalatok miatt az új vonatok beváltották a hozzájuk fűzött
reményeket. A rendkívül dinamikus, 1,2 m/s2  gyorsulási jellemzőnek köszönhetően a FLIRTök
akár 10 perces késések behozására is képesek, ez pedig az ütemes menetrend tartása
szempontjából hatalmas előny, hiszen erre Magyarországon jelenleg egyetlen más típusú
motorvonat sem képes. Az utasokkal teli motorvonat például mindössze 28 másodperc alatt
éri el a 100 km/órás sebességet. A FLIRT vonat a gyorsulás mellett fékezési technikájában is
jelentős értékeket képvisel, ugyanis 120 km/h-ról üzemi fékkel fékezve is képes úgy megállni,
hogy közben nem használja a légféket, vagyis a felhalmozott mozgási energiát villamos
energiává alakítva, szinte teljes egészében visszatermeli azt a felsővezetékbe. A számítások
szerint ez minden egyes nap vonatonként mintegy 92 ezer forint megtakarítást jelent, így a
napi szinten átlagosan forgalomban lévő 56 FLIRT együtt mintegy 5 millió Ft-tal csökkenti a
MÁV energiaköltségeit. Ez az elmúlt 5 év alatt körülbelül 7 milliárd forintos energia
megtakarítást jelentett a vasúttársaságnak. Ezzel a megtakarítással a MÁV az elmúlt 5
évben nagyjából 5 db FLIRT vonat árát hozta vissza, azaz minden egyes évben legalább 1 új
vonat beszerzési költségére elég energiát spórol a cég. A jövőben ez az összeg tovább is
nőhet, ugyanis az első két évben a járművek fokozatos leszállítása miatt az átlagosan
forgalomban lévő vonatok száma 2010-ig nem volt teljes, így a következő öt évben hasonló
teljesítmény mellett legalább 14 millió kilométerrel többet teljesíthet a flotta. Így évenként
mintegy 76 millió kWh villamos energiát és 1,9 milliárd forintot takarítanak meg a
vasúttársaságnak. További jelentős megtakarítást jelent a féktárcsák elhasználódásának
igen kedvező alakulása is, ugyanis a FLIRT-ök csak nagyjából 1-1,2 millió kilométerenként
szorulnak féktárcsa cserére, ami más motorvonatokkal tapasztalt  100.000-150.000 kilométerenkénti csereigényéhez viszonyítva nagyon kedvező adat.
 
FLIRT már a GYSEV-nél is
 
A FLIRT Magyarországon a MÁV után a GYSEV-et is meghódította, ugyanis a magyar-osztrák
tulajdonú regionális vasúttársaság múlt héten zárult közbeszerzésén a Stadler nyert
ugyancsak ezzel a típussal. A Stadler az első FLIRT vonatot a Svájci Szövetségi
Vasúttársaságnak (SBB) szállította le még 2004-ben. Azóta a járműtípus népszerűsége
töretlen, a FLIRT-ök összesen már 12 országban, azaz Svájc mellett Németországban,
Ausztriában, Franciaországban, Norvégiában, Olaszországban, Lengyelországban,
Algériában, Fehéroroszországban, Észtországban, Csehországban, és természetesen
Magyarországon közlekednek. Ezzel a FLIRT egyértelműen a cégcsoport legnépszerűbb
vonatává vált, eddig összesen 718 motorvonatot rendeltek ebből a típusból.
 
Pusztaszabolcs: Európa egyik leghatékonyabb karbantartó bázisa
 
Nem csak a MÁV FLIRT, hanem a vonatok üzembe helyezésével egy időben tevékenységét
megkezdő pusztaszabolcsi karbantartó központ is 5 éves születésnapját ünnepli. A Stadler
telephelye az elmúlt években Európa egyik leghatékonyabb karbantartó központjává nőtte ki
magát, amely mára már olyan referenciaüzemnek is számít, amely tanulmányozásának
lehetőségét különböző európai vasúttársaságok kérik. Az érdeklődés érthető, hiszen a
telephelyen mindössze 35 munkatárssal végzik 70 darab motorvonat napi karbantartását.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!