8,8 milliárd forint uniós forrást nyertek el a magyarországi logisztikai szolgáltató központok

0
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) tagjai az elmúlt 6 évben összesen 8,8 milliárd forint uniós támogatást nyertek el, ami a logisztikai szolgáltató központok által megvalósított fejlesztések átlag 40 százalékát fedezte. A források lehívását nagyban elősegítette, hogy a Szövetség Pályázati Információs Vonalat épített ki, tanácsadással segítette saját tagszervezeteit, valamint a pályázatokat kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkáját.
Másfél év maradt az uniós pályázati ciklusból a források igénybe vételére 
 
Az MLSZKSZ 2011. óta partnere a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. által életre hívott Széchenyi Infopont országos hálózatnak, amelynek célja a vállalkozói szektor széleskörű és naprakész tájékoztatása az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztést szolgáló lehetőségeiről. A hálózat tagjaként a Szövetség részt vesz az európai uniós forrásból finanszírozott pályázatok társadalmi egyeztetésében, és szakmai javaslataival segíti a Nemzeti Fejlesztéi Ügynökség (NFÜ) munkáját a logisztikai szektort érintő pályázati kiírások előkészítése során. 
 
„Az eddigi közös munka eredménye, hogy az NFÜ beépítette a pályázati feltételek közé a Szövetség által a logisztikai szolgáltató központok számára kidolgozott minősítési rendszer egyes kritériumait: ez az objektív és mérhető szakmai szempontrendszer segít a források hatékonyabb, célirányos elosztásában. A Szövetség tagjai az elmúlt 6 évben összesen 8,8 milliárd forint európai uniós pályázati forrást nyertek el, ami a logisztikai szolgáltató központok által megvalósított fejlesztések átlag negyven százalékát fedezte” – mondta el Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.
 
A Szövetség a társadalmi egyeztetés aktív szereplőjeként első kézből értesül az új tenderekről, és pályázati tanácsadással, valamint konzultációval segíti tagjait: az MLSZKSZ szakértői közreműködnek a pályázati kiírások értelmezésében és a projektötletek pontosításában is. A szakmai együttműködés növeli az elnyert pályázatok számát, és ezáltal javítja Magyarország és a magyar logisztikai szolgáltató központok versenyképességét.
 
Az MLSZKSZ sikeres pályázati szolgáltatásainak külön jelentősége van annak fényében, hogy 2013 decemberében lezárul az Európai Unió aktuális pályázati ciklusa, így alig egy éve maradt a vállalkozásoknak arra, hogy a rendelkezésre álló forrásokat igénybe vegyék.
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!