A Dachser erősít a Cseh Köztársaságban

0

A Prágához közeli Kladnóban, amely valaha a Poldi acélgyárnak adott otthont, a munkagépek most a Dachser új telephelyének alapján dolgoznak: a logisztikai szolgáltató kiterjeszti meglévő kirendeltségét az ipari szállítmányok és a hűtést nem igénylő élelmiszerek számára. Ezzel egyidőben épül egy négyszintes irodaépület is, amelyben a Cseh Köztársaságban működő Dachser központja kap majd helyet. A Dachser mintegy 9,1 millió eurós beruházásba fogott egy hozzávetőleg 57 000 négyzetméteres területen. Az új tranzit terminál mintegy 3 600 négyzetméter raktárterületet kínál ipari áruk számára, és további 585 négyzetmétert élelmiszerek számára. Egyszerre akár 38 kamion ki- és berakodására lesz lehetőség, ebből 5 az élelmiszerek számára. Az új épületeket 2012 novemberétől vehetik majd használatba. A két meglévő, ipari áruk és élelmiszerek tárolására szolgáló raktárépület továbbra is használatban marad, így a kivitelezési munkák befejezése után összesen 14 500 négyzetméter raktárterület áll majd rendelkezésre. „Ugyanakkor nem a rendelkezésre álló raktárterület a leglényegesebb szempont. A mostani beruházásunk fő célja, hogy tovább növeljük a szolgáltatásaink minőségét, ami a jövőbeni növekedés előfeltétele.” – magyarázza Petr Kozel, a Dachser Czech Republic igazgatója. „Az európai piacok szívében lévő Cseh Köztársaságot választottuk telephelyünk számára”. Ez a telephely rendkívül fontos szerepet tölt be a Dachser hálózat európai, óramű pontossággal működő teherszállítási folyamataiban” – teszi hozzá Michael Schilling, a Dachser European Network Management & Logistics Systems ügyvezető igazgatója. „A kladnói kirendeltség kibővítésével megalapozzuk a további folyamatos növekedés alapjait a régióban.” A Dachser az European Logistics, Food Logistics és Air & Sea Logistics üzletágával van jelen a Cseh Köztársaságban, összesen nyolc telephelyen. A csehországi hálózat összesen 310 főt foglalkoztat.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!