A hajósok még mindig bizakodóak

0

A tavalyinál több, a prognosztizáltnál kevesebb volt a termés – összegezte az idei mezőgazdasági szezont lapunknak Szalma Botond, a Plimsoll Kft. és a Fluvius Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója, a Centroport Kft. társtulajdonosa.

A cikk a Facebook ablak után folytatódik, csatlakozz Te is közösségünkhöz!

 

Az augusztus végi adatok szerint búzából kétmillió, kukoricából félmillió tonna körülivel több (de a szárazság miatt a júniusban még reálisnak tűnőnél 2,5 millióval kevesebb) termett 2013-ban, repcéből pedig a 2012. évivel azonos mennyiség. Tehát összességében mintegy 2,5 millió tonnával haladja meg a tavalyit, de szerinte ennek jelentős részét elviszi a vasút és a közút. Reméli azonban, hogy nekik is marad. A mezőgazdasági szezont tavasszal felkészülve és bizakodóan váró szakember emlékeztetett arra, hogy tökéletesen sikerült a tél, nem fagyott be a víziút sehol sem, sok hó esett a vízgyűjtőkön és a tavaszi esőzések sem maradtak el.

A vízállás hat hónapon keresztül ideális volt, minden korlátozás nélkül. Persze rakomány kevesebb volt, mint a hajótér, a megbízóknak ezzel sikerült alacsonyan tartania fuvardíjakat. Ezt azonban már megszokták – mondta – és várták az aktuális betakarítási és termésadatokat. Közben a tervezett zsilipkarbantartások két héttel tovább tartottak és a hajózási zárlatot is adó árvíz levonulása után újabb két hetet vesztegeltek egy osztrák kamrajavításra várakozva – kezdi az idei problémák felsorolását Szalma Botond. A német zsilipesek megosztott, random sztrájkba kezdtek, így hol itt, hol ott nem üzemel egy zsilip. Nekik azonban elég, ha az 50 zsilipből csak öt áll, mert a többi sem tudja addig a forgalmat szabályozni.

Az üzemanyagárak pedig – most éppen Szíriára fogva – az egekben. A megbízókat azonban nem érdekli a sztrájk, zárlat, üzemanyagár és vízállás, csak az, hogy az árujuk időben és sértetlenül – lehetőleg a világ legalacsonyabb fuvardíját fizetve – a rendeltetési helyére kerüljön. Az elmúlt években a Plimsoll Kft. szállítmányozási forgalmának a 55-60 százaléka kötődött a mezőgazdasághoz. A Fluvius Kft. hajóinál 45-50 százalékban vették ki részüket az agrártermék fuvarozások, harmaduk tengeri továbbítással fűszerezve. A dunaújvárosi kikötőben található Centroport Kft. pedig – mivel ezért építették – 95 százalékban a mezőgazdasági termékek tárolásából és rakodásából él.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!