A kiterjesztett valóság immár az autótervezésben is megjelenik: a Ford világszerte teszteli a Microsoft új HoloLens technológiáját

0

A Ford dizájnerei az eddig használt agyagformázó szerszámokat kiterjesztett valóság headsetre és vizuális megjelenítő szoftverre cserélik, amivel másodpecek alatt változtathatják meg egy autó dizájn-elemeit, például a külső tükrök, a hűtőrácsok, az utastér és még sok egyéb részegység formáját.

Az elmúlt egy évben a formatervezők a Ford dearborni stúdióiban intenzíven kísérleteztek a Microsoft HoloLens technológiájával, aminek segítségével úgy szemlélhetik meg a virtuálisan létrehozott dizájn-elemeket, mintha azok egy fizikai valóságban is létező jármű szerves részei lennének. Így órák vagy percek alatt ítélhetik meg, hogy egy-egy forma, méret vagy felület megfelelő lesz-e; ha ugyanezt a hagyományos agyagmodellezéssel oldanák meg, akkor a munka hetekig, sőt hónapokig tartana. Most pedig a Ford globális szintűre bővíti ezt az úttörő kísérletsorozatot.

“Egyszerűen lenyűgöző, ahogyan a régi és az új megoldást – vagyis az agyagmodelleket és a hologramot – úgy egyesíthetjük, hogy azzal nemcsak időt spórolhatunk, hanem olyan megoldást adhatunk a dizájnerek kezébe, amivel még stílusosabb és intelligensebb járműveket tervezhetnek,” vélekedett Jim Holland, a Ford járműkomponensek és rendszerek tervezéséért felelős alelnöke. “A Microsoft HoloLens rendkívül hatásos eszköz ahhoz, hogy a gyorsan változó idők új meg új igényeinek megfelelően folyamatosan újragondolhassuk autóink megoldásait és a mobilitás élményét.”

A HoloLens technológia a kiterjesztett valóság segítségével egy vezeték nélküli headseten, fotóminőségű háttér előtt jelenít meg hologramokat. A headsetet viselő tervezők ujjmozdulatokkal görgethetik a számos dizájn-változat hologramját, amiket virtuálisan rá is vetíthetnek egy létező autóra vagy egy agyagmodellre.

“A teleportálásra ugyan még nem vagyunk képesek, de a HoloLens segítségével a világ különböző részein élő formatervezőink és mérnökeink ugyanabban az időben, életnagyságú 3D képeken egyszerre nézhetik át a formaterveket,” magyarázta el Craig Wetzel manager, aki a formatervezés műszaki megoldásait szervezi a Fordnál. “És most még csak a felszínt kapirgáljuk, miközben tudjuk, hogy a technológiában rejlő lehetőségek szinte végtelenek. Ez hihetetlenül izgalmas dolog!”

A jövőbe látni

Amikor a dizájnerek a headsettel a fejükön körüljárnak egy már létező autót, a Microsoft HoloLens beszkenneli és eltárolja a környezetet (sokkal pontosabban, mint egy GPS), hogy a hologramokat és a képeket olyan szögből mutassa, ahonnan a felhasználók az autót nézik. A holografikus eszköz vezeték nélküli, szabad használatát a headsetbe épített Windows 10 számítógép biztosítja. A dizájnereknek és mérnököknek korábban olyan headseteket kellett viselniük, amelyek kábellel csatlakoztak egy PC-hez.

A dizájnerek a különböző elemeket háromdimenziós holografikus képeken látják, méghozzá úgy, mintha ezek már most is a jármű részét képeznék – így gyorsan eldönthetik, hogy megfelelő-e a formaterv, sőt változtathatnak is rajta, vagyis még a fejlesztés korai szakaszában kidolgozhatják az egyes elemek megfelelő stílusát.

“A HoloLens segítségével azonnal válthatunk a virtuális látványok között, így gyorsan kiderül, milyen irányban érdemes továbbhaladnunk,” mondta el Michael Smith, a Ford formatervezési managere. “Egy dizájner nemcsak elmagyarázni akarja a dolgokat, hanem meg is szeretné mutatni a megoldását. Ez így sokkal praktikusabb.”

A Ford arra is felhasználja a HoloLens technológiát, hogy az együttműködő dizájnerek és mérnökök jobban átérezhessék a vásárlói élményt. A technológia révén például a formatervezők és a mérnökök szinte valós időben értékelhetik, mennyire mutat jól egy új külső visszapillantó tükör, és azt is, hogy mennyire látja benne jól a vezető az autó környezetét.

A megoldás előnyeit szintén jól példázza a hűtőrács megtervezése, ami ma még napokig, sőt nem ritkán hetekig is elhúzódik, ám a HoloLens segítségével a dizájnerek és a mérnökök órákon belül egy sor különféle hűtőrács-formatervet nézhetnek át. Ráadásul a hedsetek szinkronizálhatók is, így a csapat minden tagja ugyanabban az időben ugyanazt a formatervet tanulmányozhatja, ami megkönnyíti az együttműködést. A munka során felmerülő észrevételeket audio-feljegyzésekkel (afféle hi-tech ‘tapadócímkékkel’) rögzíthetik azon munkatársaik számára, akik más időzónákban vagy helyszíneken dolgoznak ugyanezen a projekten.

A globális formatervezési teszt mellett a Ford azt is vizsgálja, hogyan használhatná a HoloLens technológiát más mérnöki fejlesztési folyamatokban, tovább erősítve ezzel a vállalat vezető szerepét a fejlett megjelenítési technológiák – például a virtuális valóság – alkalmazásában.

„A HoloLens révén nagy létszámú csapatok működhetnek együtt, megosztva gondolataikat,” mondta Elizabeth Baron, a Ford virtuális valóság és fejlett megjelenítési technológiák részlegének szakembere. „A virtuális és a fizikai modellek kombinálása izgalmas megoldás, mert dizájnereink és mérnökeink hatékonyabban kommunikálhatnak, és könnyebben elképzelhetik, hogyan alakul majd a jövőben a tervezési folyamat. Ez hatalmas szabadságot és hatékonyságot biztosít a prototípusok alkotásához vagy átalakításához.”

Forrás: Ford Motor Company

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!