A kkv-k szerint ez a legvonzóbb a vállalkozói létben

0

A hazai cégvezetők a függetlenséget tartják a legmotiválóbbnak a vállalkozói létben, míg egy részük az alkalmazotti életformát megunva nyergelt át a másik oldalra. Leginkább 31-40 éves kor között lesz valakiből cégvezető, de akad olyan is, aki 50 éves kora felett váltott – derül ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből.

A félezer hazai kkv megkérdezésével történt felmérés arra kereste a választ, hogy a cégvezetőket mi késztette vállalkozásuk létrehozására. „Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalkozói létben egyértelműen a függetlenség a legmotiválóbb tényező (31%), a cégvezetők majd negyedét (23%) pedig éleslátása segítette a vállalkozóvá válásban, hiszen olyan piaci lehetőséget látott meg, amelyet nem lehetett kihagyni. Emellett egy részük egyszerűen megunta az alkalmazotti létet, illetve inkább kihívásra vágyott” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. Érdekes adat, hogy durván minden tizedik cégvezető a családi örökség részeként lett vállalkozó, miközben további 9%-ot saját ötletének megvalósítása terelt ebbe az irányba.

„Amellett, hogy a vállalkozói lét vonzó és jövedelmező, azt is figyelembe kell venni, hogy a sikernek ára van: önállóan, sokszor kockázatot vállalva kell tudni döntéseket hozni, reagálni a fogyasztói igények és a piac változásaira. Ezért is kívánunk segítséget nyújtani a K&H: üzletet ide! vállalkozásösztönző programunkkal, amelyben felmérjük az aktuális lakossági igényeket, emellett pedig lokáció alapú gazdasági adatokat és a vállalkozás működtetéséhez hasznos tippeket is adunk” – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

Fiatalon kell belevágni?

A kutatás azt is feltérképezte, hogy Magyarországon átlagosan hány évesen lesz valakiből cégvezető. „Az eredményekből az látszik, hogy leginkább fiatal felnőttkorban válunk cégvezetővé. A legtöbben ugyanis 31-40 éves korban (42%), egy jelentős részük pedig ennél is fiatalabban, 31 éves kora előtt éri el ezt a pozíciót (30%). Nem ritka azonban az sem, hogy valaki 50 éves kor felett jut el idáig (8%), sohasem késő tehát megvalósítani álmainkat” – tette hozzá Kovács Viktor Zoltán.

Forrás: K&H Csoport

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!