A logisztikai ágazatot segítő pályázatok

0

Az öt konstrukció 50 milliárdot meghaladó forrásából közel 33 milliárdot kötöttek le

A beadott és még várható pályázatok alapján a KÖZOP 4. prioritásában még mintegy 17 milliárd forint keret van, ez igény szerint a prioritáson belül átcsoportosítható – hangzott el az MLSZKSZ közelmúltban tartott szakkonferenciáján.

A projektcsatornában hárommilliárd forint keretre várnak projektet. A pályázatos konstrukcióban az idén 8,35 milliárdos forrás nyílt meg, az elsõ beadási szakaszban egy projekt érkezett vasúti összekötés fejlesztésére, 768 millió forint támogatási igénnyel. A második beadási szakasz november 30-ig áll nyitva. A logisztikai szakmát segíteni tudó, jelenleg futó KÖZOPpályázatokról szóló elõadását a 4. prioritás bemutatásával kezdte Gyertyán Katalin, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetõ fõtanácsosa. Elmondta: a prioritás célja egyrészt az, hogy a gazdasági központokat (intermodális és regionális logisztikai központok, ipari parkok, áruforgalmat bonyolító kikötõk) a külsõ közlekedési infrastruktúrájuk fejlesztése révén jobban bekapcsolják a fõ közlekedési infrastruktúrába. Másrészt az áruszállítás átterelése környezetbarát szállítási módokra (vasút, vízi út). A támogatás formái: kiemelt projekteljárással országos és regionális jelentõségû projektek (támogatás az állami támogatás jellegének egyedi vizsgálatával), illetve pályázatos eljárásban kisebb infrastruktúra- fejlesztések (maximum egymilliárdos szubvenció).

A 4. prioritás öt konstrukciójából kettõ – a pályázatos (4.1) és a kiemelt projektek megvalósítása (4.5) – még nyitott, három – a záhonyi kiemelt projektek elõkészítése (4.2), valamint kivitelezése (4.3), továbbá az elõkészítés (4.4) – pedig már lezárt. Az öt konstrukció akciótervben allokált összforrása meghaladja az 50 milliárd forintot, ebbõl közel 33 milliárdot kötöttek le. A mintegy 17 milliárdos szabad forrásra jelenleg közel 5,5 milliárd forint összegben várható támogatási igény. A kikötõfejlesztésekrõl szólva az elõadó elmondta, hogy a pályázatos konstrukcióban (4.1) négy kikötõ (Dunavecsei Kikötõ Kft., Bogyiszlói Kereskedõ- Szolgáltató Zrt., Adony – Magtárház Kikötõ Kft., Bajai OKK) projektjeinek az összköltsége megközelíti az 1,05 milliárd forintot, a szerzõdött támogatás a 786 milliót. A 4.4 konstrukció elõkészítési projektjei keretében pedig három kikötõ össztámogatása meghaladja a 388,5 millió forintot. Ezen a Csepeli Szabadkikötõ intermodális kapacitás növelése érdekében történõ fejlesztésének, a Mohácsi Logisztikai Szolgáltató Központ és Közforgalmú Kikötõ létesítésének, valamint a Bajai OKK és logisztikai központ fejlesztésének a megvalósíthatósági tanulmánya osztozhat. A további támogatások és lehetõségek kapcsán Gyertyán Katalin elmondta: a KÖZOP 2.5-ben a V0-s Budapestet délrõl elkerülõ vasútvonal kialakításának a megvalósíthatósági tanulmánya szerepel 1,2 milliárdos támogatással. A GOP- és roptámogatások pedig logisztikai központok belsõ infrastruktúrájának a fejlesztésére és vállalkozások technológiai fejlesztésére vehetõk igénybe.


Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!