A MÁV közútról a vasútra csábítaná az árufuvarozókat

0

Ismét jó évet zárt tavaly a MÁV a pályavasúti szolgáltatások területén. 91,5 milliárd forintra nőtt a nemzeti vasúttársaság hálózat-hozzáférési díjbevétele, amely így 1,2 milliárd forinttal haladja meg a 2014-es adatot. A magyar vasúton vonatokat közlekedtető 43 személy- és árufuvarozó vállalat szállítási teljesítménye 39 milliárd bruttótonna kilométer lett, amit a kis és közepes fuvarozócégek erősödésével és a környezetbarát közlekedési módot támogató ösztönző elemekkel sikerült elérni.

Tavaly a magyar vasútvonalakra szerződéssel rendelkező cégek száma 37-ről 43-ra nőtt. Részben az új partnervállalatok piacra lépésének eredménye, hogy az elmúlt évben csaknem öt százalékkal, 44 milliárd forintra növekedett a MÁV pályavasúti alapszolgáltatásának díjbevétele a hálózat-hozzáférési bevételen belül. A vasúti fuvarozók többféle díjat fizetnek ugyanis az általuk megrendelt és igénybe vett infrastruktúráért, így például alapszolgáltatásként a nyílt vasútvonalak használatáért, a jelző- és biztosítóberendezési szolgáltatásokért és a forgalom megszervezéséért; járulékos szolgáltatásként pedig a megállás céljából igénybe vett állomásokért, a felsővezeték-hálózat és üzemanyagkutak használatáért, a mozdony- és kocsitárolásért. A járulékos díjakból is csaknem 40 milliárdos bevétele keletkezett a MÁV-nak, kiegészítő és egyéb szolgáltatások címén több mint hétmilliárd forint folyt be.

baulogistik702x105

 

A hálózat-hozzáférési bevételt az árufuvarozó vasútvállalatok számára tavaly visszatérített mintegy 300 millió forintos teljesítményösztönző elem csökkentette. A nemzeti vasúttársaság ugyanis ezzel ösztönzi a fuvarozókat a menetvonalak minél korábbi megrendelésére, de azt is támogatja, ha a szállítmányozók a közút helyett a vasutat mint környezetbarát közlekedési módot választják. Ez azt a célt szolgálja, hogy növeljék a vasúti áruszállítás versenyképességét más szállítási módokkal szemben, elősegítve a vasúti pályahálózat fenntartásának költséghatékonyságát, az áruforgalom átterelését a vasúti pályahálózatra és a közutak tehermentesítését.

A MÁV nyílt hozzáférésű pályahálózatán közlekedő személy- és áruszállító vonatok 2015-ben összesen 39 milliárd bruttótonna kilométert teljesítettek. Ennek elérésében a közepes és a kisebb vállalkozásoknak fontos szerep jutott, mert bruttótonna kilométer teljesítményük 20 százalékkal növekedett. Így az árufuvarozási piac dinamikáját jelenleg ezek a cégek adják, emellett növelik a versenyt is. A MÁV hálózatán kelet felől nyugati irányba leginkább nyersanyagokat, vegyipari alapanyagokat, fémalapanyagokat, érceket, félkész- és késztermékeket, autóipari alkatrészeket és gázt fuvaroznak. Nyugatról keleti irányba pedig vegyipari termékek, autóipari késztermékek, élelmiszerek, konzervek, bútorok, mezőgazdasági gépek és üvegtermékek szállítása jellemző.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!