A Raben kelet felé terjeszkedik – új cég indítása, Raben East

0

A keleti piac növekvő keresletére reagálva a Raben Group úgy döntött, hogy 2017 júliusában megalapítja a Raben East sp. z o.o. vállalatot. Az új cég nemzetközi közúti szállítmányozási szolgáltatásokat kínál – beleértve a rendszeres gyűjtőszállítmányozási kapcsolatokat is – olyan országoknak is, mint Oroszország, Törökország, Kazahsztán. A cég önálló egységként fog működni a vállalatcsoport Európában elérhető megoldásait felhasználva alapul.

A logisztika iparág változó trendjeit megfigyelve, könnyen észrevehető a növekvő érdeklődés a keleti régió iránt. A nyugati térségben elhelyezkedő ügyfelek igénye folyamatosan növekszik, amelynek köszönhető a keleti piac felé történő nyitottság. Figyelembe kell venni azonban a Lengyelország keleti határán és az Európa többi részén történő szállítmányozás és logisztikai megoldások közötti jelentős különbséget. A keleti kereskedelem sajátossága, hogy nagyobb rugalmasságot valamint átfogóbb vámügyi és piaci tudást követel.

“Több évtizeddel ezelőtt az Európai Unió új tagállamai is hasonló problémával küzdöttek, mint a mai keleti országok. Az idő múlásával ez a szakmai tudás elhalványult, mert az Európai Uniónak már nincs szüksége komplikált vámügyi eljárásokra/formalitásokra.” – mondta Bartłomiej Łapiński, a Raben East ügyvezető igazgatója. “Ezért döntöttünk úgy, hogy a vállalatcsoport egy teljes egységét ennek az üzleti területnek a kiszolgálására specializáljuk, miközben bővítjük tudásunkat. Emellett kiegészítjük a Raben Group portfólióját közúti szállítmányozás tekintetében.”

 A Raben East székhelye Robakowoban, míg főbb telephelyei Grodziskban és Gliwiceben találhatóak; kiegészítve a vállalatcsoport nemzetközi szállítmányozási szolgáltatásait rendszeres gyűjtőszállítmányozási irányokat nyújtva a keleti országokba. Emellett, olyan vámügynökségek szolgáltatásait is kínálja a cég, akik tapasztaltak a keleti piacok szállítmányozása területén. A szállítmányok disztribúciója és konszolidációja a vállalatcsoport gyűjtőhálózatát használja fel egész Európában. A cég olyan országoknak fog szolgáltatást nyújtani, mint: Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Irak, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Mongólia, Oroszország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Törökország, Ukrajna vagy Üzbegisztán.

“A cégcsoport keleti piacokkal való rendszeres kapcsolatának köszönhetően, a Raben East két ügyfélcsoport igényeinek kiszolgálására jött létre. Az egyik ilyen csoport azokat az ügyfeleket tartalmazza, akik rendszerezni kívánják a keletre történő szállításait. A másik pedig a piac azon új versenyzőit jelenti, akik most kezdenek vállalkozni ezen a területen.” – magyarázza Bartłomiej Łapiński. “Hiszem, hogy egy dedikált, szakértőkből álló csapat segíteni fogja ügyfeleink sikerességét keleten is.”

Az ügyfél elvárásainak megfelelve, a Raben East kapcsolatokat épített ki partnercégekkel a keleti piacon. Ezek olyan tapaszalt és professzionális piacvezető cégek, melyek széles tudással rendelkeznek azon területen.

Forrás: Raben Trans European Hungary Kft.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!