A Siemens és a müncheni repülőtér megállapodott a digitalizációt elősegítő stratégiai partnerségről

0

A Siemens és a müncheni repülőtér a digitalizációt támogató stratégiai társulást hozott létre, melynek keretében – további partnerekkel együtt – közösen kívánják alakítani a légikikötő digitális jövőjét. A következő évek során a partnerek adatelemző eszközök, IoT (Dolgok Internete) technológiák és mesterséges intelligencia alkalmazásával kívánják elérni, hogy javuljon például a repülőtéri épületek energiahatékonysága és a poggyászkezelő rendszer logisztikája.

A tervekben az is szerepel, hogy ezeknek a lehetőségeknek a felhasználásával kellemesebbé tegyék az utasok számára a létesítményben eltöltött időt. A célok elérése érdekében a Siemens részt vesz a LabCampus (repülőtéri műszaki és innovációs központ) fejlesztésében, a légikikötő digitális jövőjét formáló jelentős projekt keretében. A digitális technológiákhoz a Siemens a cég MindSphere nevű, felhő alapú nyílt IoT (Dolgok Internete) operációs rendszerét használja.

“A repülőtereknél a digitalizáció különösen nagy lehetőségeket kínál a működés optimalizálására” – mondta Roland Busch, a Siemens igazgatótanácsának tagja és műszaki vezérigazgató-helyettese. “Ezért működünk együtt – az ipari automatizálás és digitalizáció világszerte piacvezető cégeként – Európa egyetlen ötcsillagos besorolású repülőterével.” 2017-ben München másodszor érdemelte ki ezt a rangos címet a Skytrax londoni légiközlekedési tanácsadó cégtől.

A március 8-án bemutatott, újonnan létesült LabCampus a müncheni repülőtér új innovációs központja. Itt a vállalatok, induló vállalkozások, egyetemek és kutatóközpontok közösen dolgoznak az új technológiák kifejlesztésén. Ebben a repülőtér területét érintő elképzelések további finomítására szolgáló, több tudományágat lefedő központban a Siemens és a müncheni repülőtér szakemberei közösen fejlesztenek úttörő jellegű innovációs megoldásokat olyan témákban, mint mobilitás, energiagazdálkodás, védelem és biztonság.

A Siemens fejlesztési erőfeszítései jelenleg az innováció öt területére összpontosulnak. Ezek között megemlíthetjük a repülőtéri utasáramlás intelligens irányítását, a csomagok problémamentes nyomon követését, a repülőtér területén önállóan (sofőr nélkül) közlekedő autóbuszokat, valamint az olyan rendszerek előrejelző karbantartását és üzemeltetését, mint a poggyászkezelés és az építészeti technológiák. Ehhez a fejlesztési munkához a Siemens a MindSphere rendszert használja IoT platformként. A MindSphere alkalmas új alkalmazások és digitális szolgáltatások fejlesztésére és üzemeltetésére. Ez a megközelítés lehetővé teszi a repülőtéren keletkező óriási adatmennyiség gyors összegyűjtését és kiértékelését. Ily módon kapcsolják össze például az egyes adatsilókat (különálló adatbázisokat), és ezekből a forrásokból a későbbi optimalizáláshoz szükséges információkat nyernek ki.

Az utóbbi mintegy 20 év során a Siemens szoros kapcsolatot ápolt a müncheni repülőtérrel. A Siemens postai, csomagküldő és repülőtéri logisztikai (SPPAL) részlege helyezte üzembe például a 2. számú terminál poggyászkezelő rendszerét, és szállította a 2015-ben megnyílt szatellit terminál bővítéséhez szükséges eszközöket. Ez a 45 kilométer hosszú szállítószalag rendszer óránként 17 800 csomag szortírozását végzi el. Tavaly újították meg a teljes rendszer üzemeltetésére és karbantartására kötött szerződést. Továbbá a SPPAL szakemberei jelenleg dolgoznak a csomagok problémamentes nyomon követésére szolgáló új megoldás kifejlesztésén. Ennél a megoldásnál a poggyászkezelő személyzetre szerelt kamerák végzik a csomagok automatikus vizsgálatát – ez eddig manuális módon, munkaigényes folyamat keretében történt.

Forrás: Siemens

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!