A TOP 100 áruszállítás és raktározás főtevékenységű vállalkozás Magyarországon

0

A logisztika.com portál immár hatodik alkalommal publikálja az iparág TOP100 vállalkozását felvonultató listáját. Az Opten Informatikai Kft. céginformációs adatbázisa alapján a logisztika.com számára összeállított lista a magyarországi székhelyű, áruszállítás, raktározás főtevékenységű vállalkozások 2017-es eredményeit rangsorolja nettó árbevételük alapján.

Mivel a logisztikai szolgáltatók nettó árbevétele a nemzetgazdaság nettó árbevételének mintegy 5 százalékát teszi ki, valamint az országban 40 ezer logisztikához köthető vállalkozás működik, a szektor pedig 6,3 százalékban járul hozzá a GDP-hez, nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelentős iparágról beszélhetünk.

2017-ben igen pozitív kép alakult ki a logisztikai piac teljesítményéről, elmondható, hogy összességében jó évet zártak a szállítás és a raktározás területén szolgáltató társaságok. A Központi Statisztikai Hivatal által közreadott beszámoló szerint több mutató is sikerévre utal. Örvendetes, hogy 24 százalékkal 872 milliárd forintra nőtt beruházási volumen, valamint a szállítás és a raktározás bruttó 2097 milliárd forintos hozzáadott értéke az előzetes adatok szerint a teljes hazai GDP 6,5 százalékát tette ki, a teljesítménye pedig 2016-hoz képest 4,5, 2012-höz viszonyítva 17 százalékkal nőtt. Erre a szektorra jutott országos szinten a beruházások 14 százaléka, vagyis a harmadik legtöbb a feldolgozóipar és az ingatlanügyletek mögött.

Számlázzon akár 8 héttel korábban az instantCMR alkalmazással

Az ágazat foglalkoztatottainak száma 5,9 százalékkal 294 ezerre nőtt, miközben a nemzetgazdasági átlag 16 százalék volt. A szállítás árutonna-kilométerben mért teljesítménye 2017-ben 3,4 százalékkal erősödött, az elmúlt öt év alatt pedig összesen 19 százalékkal. Ám, míg a korábbi években elsősorban a szállított áru mennyiségének köszönhetően nőtt a mutató értéke, tavaly inkább a szállítási útvonalak hosszabbodása miatt: a nemzetközi fuvarok 2,8, a belföldiek 5,1 százalékkal lettek hosszabbak. A határokon belüli fuvarok átlagos mérete 91 kilométeres rekordra emelkedett – a KSH nem közölt összehasonlító adatot –, viszont a szállított tömeg 4,3 százalékkal esett. A szállított 287 millió tonnányi áru 62 százalékát a határainkon belül fuvarozták. Az áruszállítás csaknem kétharmada közúton történt, de a közúti szállítás súlya 1,2 százalékkal esett, miközben a vasút teljesítménye 8,4, százalékkal lett nagyobb. Megugrott: 27 százalékkal bővült a csővezetékes szállítás.

Cégnév Értékesítés nettó árbevétele (eFt, 2017) Értékesítés nettó árbevétele (eFt, 2016) Adózás előtti eredmény (eFt, 2017) Adózás előtti eredmény (eFt, 2016)
1 Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. 248 730 594 223 933 076 382 471 758 461
2 Magyar Posta Zrt. 189 538 000 191 106 000 470 000 3 872 000
3 SE-CEE Schneider Electric Kft. 171 146 781 161 773 604 6 408 326 5 944 548
4 WABERER’S INTERNATIONAL Nyrt. 153 949 851 163 427 307 -164 432 -2 252 099
5 MÁV Zrt. 151 835 000 151 231 000 7 808 000 12 035 000
6 FGSZ Zrt. 101 418 000 94 946 000 35 879 000 31 978 000
7 Budapest Airport Zrt. 80 935 577 73 171 022 10 993 688 5 598 926
8 Rail Cargo Hungaria Zrt. 73 551 398 72 046 640 -2 926 750 -207 477
9 Kühne + Nagel Kft. 38 867 514 31 357 111 2 022 104 1 851 122
10 HungaroControl Zrt. 35 096 245 34 284 290 1 923 883 3 371 547
11 DUVENBECK Logisztikai Kft. 29 311 611 24 936 877 24 346 54 275
12 EURASIA LOGISTICS Kft. 28 747 748 32 513 102 2 102 857 2 273 758
13 Rail Cargo Logistics – Hungaria Kft. 26 131 157 26 652 072 266 364 99 066
14 UPS Magyarország Kft. 25 967 820 24 605 457 -14 867 13 497
15 UPS Healthcare Hungary Zrt. 25 686 994 24 435 193 792 435 661 066
16 MMBF Zrt. 25 643 000 25 728 000 11 076 000 9 939 000
17 Magyar Földgáztároló Zrt. 23 168 000 18 629 000 4 381 000 1 663 000
18 Schenker Kft. 22 624 969 18 795 995 805 507 1 901 416
19 GLS General Logistics Systems Hungary Kft. 22 518 629 18 408 453 6 340 964 5 023 540
20 DHL Globál Szállítmányozási Kft. 22 393 570 22 813 017 422 117 763 009
21 DSV Hungária Kft. 19 679 359 16 767 000 193 098 241 818
22 DHL Freight Magyarország Kft. 18 991 182 20 085 128 435 575 805 972
23 LIEGL & DACHSER Logisztikai Kft. 18 927 499 19 388 415 983 203 1 711 991
24 Trans-Sped Kft. 17 343 267 12 594 823 704 701 525 940
25 GEODIS Hungary Logistics Kft. 16 170 406 23 409 178 846 169 1 370 285

 

DHL Freight Magyarország Kft.

26 Gebrüder Weiss Kft. 15 979 318 13 940 127 442 181 472 367
27 DHL Express Magyarország Kft. 15 096 859 13 066 884 322 045 242 857
28 Hödlmayr Hungária Logistics Kft. 15 065 379 14 519 997 515 150 844 654
29 SYGNUS Kft. 14 576 446 13 168 432 127 456 57 553
30 Syncreon Hungary Kft. 14 335 769 16 386 458 259 658 253 838
31 Samsung SDS Global SCL Hungary Kft. 14 233 162 14 128 728 211 194 691 625
32 GYSEV CARGO Zrt 13 583 527 11 967 548 953 517 523 606
33 Horváth Rudolf Intertransport Kft. 12 997 308 12 802 390 983 912 1 749 908
34 cargo-partner Kft. 12 950 926 9 141 736 575 492 447 263
35 Raaberlog Kft. 12 434 337 13 114 611 352 349 645 348
36 DDSG MAHART Kft. 11 962 172 11 294 547 -394 707 -143 646
37 Ekol Logistics Kft 11 858 200 7 132 760 41 490 31 672
38 VTG Rail Logistics Hungaria Kft. 11 220 595 8 887 824 299 423 102 188
39 GEFCO Magyarország Kft. 11 211 949 11 962 300 332 668 262 770
40 RÉVÉSZ TRANS Kft. 11 172 410 10 115 406 762 683 1 175 938
41 HÉTFORRÁS Zrt. 10 343 659 10 133 229 94 262 44 653
42 DPD Hungária Kft. 10 258 960 8 627 508 336 413 673 926
43 Rail Cargo Carrier Kft. 10 055 155 8 845 625 92 356 -3 001 780
44 Celebi Ground Handling Hungary Kft. 9 650 782 8 612 267 1 604 497 1 634 868
45 DHL Supply Chain Magyarország Kft. 9 604 890 9 221 623 161 894 24 864
46 MMV ZRt. 9 467 380 6 924 060 -349 488 -177 029
47 Ukrailtrans Trade and Logistic Kft. 9 373 679 10 789 355 120 754 146 133
48 PREVOST-HUNGÁRIA KFT 9 240 945 7 613 105 131 609 9 685
49 TRANSDANUBIA Kft. 9 147 615 8 471 762 360 921 434 588
50 Lagermax Autótranszport Kft. 8 951 916 8 898 552 -39 100 249 163

 

GPS alapú jármű követés, üzemanyag szint mérés, OBU vásárlás a járműkövetés szakértőjétől.

51 Yusen Logistics (Hungary) Kft. 8 585 072 7 829 017 174 691 196 734
52 QUALITRANS-CARGO Kft. 8 512 446 8 398 129 668 524 870 684
53 Hunland Trans Kft. 8 307 548 6 906 464 366 104 267 044
54 Eurosped Zrt. 8 279 652 7 962 220 271 704 752 654
55 Expeditors International Hungary Kft. 8 175 946 7 846 061 323 556 251 920
56 OPAL Szolgáltató Zrt. 8 089 919 7 395 494 1 341 195 1 635 468
57 PETROLSPED Kft. 7 763 846 9 734 248 138 320 643 425
58 Budapest Közút Zrt. 7 531 756 6 545 524 203 024 100 498
59 TRANSINTERTOP Kft. 7 420 407 7 015 988 418 809 692 337
60 Nagel Hungária Kft. 7 395 950 6 584 832 31 727 -19 346
61 TRAIN HUNGARY MAGÁNVASÚT Kft. 7 216 842 5 202 748 501 065 -229 779
62 Raben Trans European Hungary Kft. 6 855 394 6 274 724 -317 264 -127 868
63 BI-KA Kft. 6 803 929 6 144 461 125 029 186 995
64 FIEGE Kft. 6 760 185 6 119 141 278 256 299 411
65 HTNS Hungary Kft. 6 573 474 5 650 647 -1 693 126 848
66 LAPIDIBUS Kft. 6 341 607 5 202 745 316 427 193 186
67 Express One Hungary Kft. 6 115 656 5 216 929 577 057 517 661
68 ASL Airlines (Hungary) Kft. 5 954 098 4 526 651 -511 800 -612 658
69 TERRAVIA-TRANS Kft. 5 823 337 7 509 670 639 713 372 801
70 MOLTRANS Kft. 5 776 620 5 202 438 47 671 -41 607
71 HOPI Hungária Kft. 5 758 395 6 089 042 -383 629 -131 284
72 Magyar Közút Nonprofit Zrt. 5 657 000 3 877 000 1 098 000 600 000
73 K és V Kft. 5 442 859 5 357 533 245 007 461 343
74 Alba-Zöchling Kft. 5 409 940 4 858 444 186 656 159 621
75 BHS Trans Kft. 5 394 317 6 048 807 488 970 1 417 311

 

iTrack GPS nyomkövetés | Járműkövetés, flottakövetés, üzemanyagkontroll

76 Quehenberger Logistics HU Kft. 5 250 336 4 948 077 379 157 33 408
77 CSOKI MAX MAGYARORSZÁG Kft. 5 206 599 5 076 833 172 726 221 282
78 REINING TRANSPORT Kft. 5 206 026 7 414 616 28 154 8 038
79 MALÉV GH Zrt. 5 193 737 4 469 072 -371 794 -513 256
80 DOMINO TRANS KFT. 5 091 635 4 779 937 400 146 447 121
81 CER Hungary Zrt. 5 017 101 4 067 225 303 937 492 645
82 Gyümölcs-Trade Kft. 4 998 132 3 689 828 352 221 253 298
83 MALTACOURT HUNGARY Kft. 4 963 531 4 232 144 5 996 121 374
84 KA-PE Transz Kft. 4 938 046 4 007 951 307 975 463 224
85 OBERON TRANS Kft. 4 916 350 3 217 585 104 435 173 544
86 CATONE Kft. 4 859 194 3 898 754 57 721 138 846
87 ISD PORTOLAN Kft. 4 775 022 3 831 680 186 449 205 272
88 TRÉLOG Kft. 4 752 194 4 618 857 443 632 221 943
89 EUROGATE Kft. 4 674 882 4 727 104 17 985 74 043
90 AGROTRAIN Kft. 4 635 242 4 166 830 257 440 225 779
91 LIEGL & DACHSER ASL Hungary Kft. 4 612 129 2 585 258 236 168 171 115
92 GELBMANN Kft. 4 605 647 4 351 003 317 571 133 229
93 ROYAL SPED ZRt 4 591 166 4 790 389 611 733 539 610
94 MULTICONT Zrt. 4 571 252 3 356 206 202 941 225 499
95 GHIBLI KFT. 4 533 398 3 718 945 92 131 67 401
96 Hansa-Kontakt Inv. Kft. 4 512 878 4 216 954 1 099 065 524 450
97 KELET-TRANS 2000 Kft. 4 503 114 2 674 349 217 390 8 886
98 RICHLIK-TRANS KFT. 4 498 570 4 033 141 195 919 211 238
99 AIRMAX Cargo Budapest Zrt. 4 467 694 3 151 186 335 144 92 665
100 J & S SPEED Kft. 4 417 400 4 035 381 204 485 182 906

 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!