A világ TOP10 kikötője

0

Ezek a kikötők nemzetközi kereskedelmi hálózatokat kötnek össze, és ezeken a helyeken fordul meg a legtöbb konténer a világon.

10. Rotterdam, Hollandia

2010 TEU: 11 100

Növekedés 2009-2010: 14%

Mint a legnagyobb kikötő Európában, a Rotterdami Kikötő 105 négyzetkilométeres területen terül el. A XIV. század óta működik, és 1962-től 2004-ig a világ legforgalmasabb kikötője volt, míg egy kínai le nem taszította a trónról.


9. Dubai, Egyesült Arab Emirátusok

2010 TEU: 11 600

Növekedés 2009-2010: 4%

Tulajdonosa és üzemeltetője a DP World, ami az egyike a világ legnagyobb tengeri terminál üzemeltetőinek, több mint 49 terminállal 31 országban. Dubainak több kikötője is van, de a két legnagyobb az ember alkotta Port Rashid és a Jebel Ali Port, ami a világ legnagyobb mesterséges kikötője és a legnagyobb a Közel-Keleten.


8. Qingdao, Kína

2010 TEU:12 012

Növekedés 2009-2010: 17%

Leginkább a bejövő vasérc kikötőjeként ismert az 1892-ben alapított Port of Qingdao, ami Kína legnagyobb nyersolaj kikötője is. A Sárga-tengernél található kikötő olyan ideális körülményekkel büszkélkedhet, mint a mély és széles utak, s emellett még egész évben jég- és iszapmentes is.


7. Guangzhou, Kína

2010 TEU: 12 550

Növekedés 2009-2010: 12%

Az állami tulajdonban lévő Guangzhou Port Group Co. Ltd által üzemeltetett kikötő a legnagyobb Dél-Kínában. A Qin dinasztiáitól kezdve tengeri selyemútként emlegették, ma pedig a gazdasági és közlekedési központja a Pearl River Delta régiónak.


6. Ningbo, Kína

2010 TEU: 13 144

Növekedés 2009-2010: 25%

Az Észak- Dél-Kína hajózási útvonal közepén található, és a Jangce folyót szolgálja ki. 738-ban, a Tang dinasztia alatt alapították az Ópium háborút követően létrehozott 5 kikötő egyikeként. A megnövekedett hajózási aktivitás rendkívül szennyezett vizet okozott Ningboban.


5. Busan, Dél-Korea

2010 TEU: 14 180

Növekedés 2009-2010: 19 %

A Port of Busan Északkelet-Ázsia legnagyobbja. A beleépített új technológiáknak – mint például az U-Port rendszer és a korszerű szűrő – köszönhetően tartja versenyelőnyét. A kikötő 10 000 TEU -s konténerszállító hajók befogadásához is elegendő mélységű, valamint 100 ország 500 kikötőjével áll kapcsolatban.


4. Shenzen, Kína

2010 TEU: 22 510

Növekedés 2009-2010: 23%

Egyike Kína legforgalmasabb és leggyorsabban növekvő kikötőinek. 1979 óta több mint 30 milliárd jüant fordítottak az infrastruktúra kiépítésére. Havonta több mint 560 hajó köt ki itt.


3. Hongkong, Kína

2010 TEU: 23 530

Növekedés 2009-2010: 12%

Mély vizével és természetes védelmével a hongkongi kikötő tökéletes a konténeres szállítmányozás számára. A kikötő létfontosságú, mivel Hongkong teljes áruforgalmának mintegy 89%-a itt zajlik. Az Ópium háború után, 1898-ban átengedték a kikötőt az Egyesült Királyságnak, ám 1997 óta ismét Kínához tartozik.


2. Szingapúr

2010 TEU: 28 400

Növekedés 2009-2010: 10%

Az 1996-os alapítása óta a Port of Singapore globális csomópont és nemzetközi tengeri központ lett. A kikötői tevékenységek szabályozása a Maritime and Port Authority of Singapore hatáskörébe tartozik. Átlagosan évi 140 000 hajó fordul meg itt, és percenként 2-3 hajó érkezik meg vagy hagyja el Szingapúrt.


1.Shanghai, Kína

2010 TEU: 29 069

Növekedés 2009-2010: 16%

A Port of Shanghai egy mélytengeri és egy folyami kikötőt is magába foglal, ez utóbbi a Jang-ce, Huangpu és Qiantang folyókat szolgálja ki. A kikötő nyilvános termináljait üzemeltető Shanghai International Port Group (SIPG) szerint a shanghai-i éves import és export Kína külkereskedelmének egynegyedét teszi ki.

Shanghai-t 1842-ben nemzetközi kikötőnek nyilvánították, s a város ezután növekedésnek indult. Majd az 1949-es kommunista hatalomátvételt követően Kína külkereskedelme, így a kikötő forgalma is lecsökkent. Aztán 1991-ben a kínai kormány engedélyezte a gazdasági reformot Shanghai-ban, és a kikötői tevékenység azóta is virágzik.

Havonta több mint 2 000 hajó indul ebből a kikötőből. További jellemzői: 125 horgonyzóhely, összesen 20 kilométer hosszúságú rakpart, 293 000 négyzetméternyi raktár, 4,7 millió négyzetméter tárolóterület és 5 143 rakománykezelő berendezés.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!