Az automatizált intelligens redőnyökben lakozó lehetőségek

0

Az elmúlt néhány évben soha nem látott mértékű fejlődést tudott felmutatni az árnyékolástechnika világa. Ennek az oka nem más, minthogy a motorizált megoldásokkal olyan lehetőségek nyíltak meg a gyártók előtt, melyek egyenes utat jelentettek az automatizálás, az önműködés irányába. Ez egy rendkívül új, de már Magyarországon is elérhető trend, aminek részeként megjelentek a piacon az intelligens árnyékolók, melyek szinte minden terméktípusban elérhetők, de talán a redőnyök tekintetében találkozhatunk velük a leggyakrabban.

Az automatizálás – vagy más néven önműködés – alapját minden esetben a motorizáció adja, aminek részeként nem kell megelégednünk a redőnyök hagyományos, hosszú évtizedek óta ismert gurtnis működési megoldásával, lévén egy elektromotor beépítésével távirányításúvá tehetjük az árnyékolót. Ettől az állapottól már csak egyetlen lépés, hogy redőnyeinket automatizáljuk, ehhez ugyanis néhány kapcsolódó szenzorra, fény- vagy szélérzékelőkre, esetleg időzítők telepítésére lesz szükség ahhoz, hogy a redőnypalástok maguktól működjenek. Hogy milyen lehetőségek vannak ezen a területen? A Redőnyvilág segítségével összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Az önműködés kényelme

Az intelligens redőnyt a legtöbben elsősorban azért választják, mert rendkívül kényelmes, és a jelenlegi technológia tekintetében a legmagasabb szintet kínáló lehetőség az árnyékolók világában. Bár sokakat talán még mindig megijeszt a gondolat az önműködő jelleg kapcsán, azonban a maximális komfort miatt nagyon könnyű hozzászokni, hogy megfelelően programozott redőnyeink mindig az aktuális időjáráshoz vagy napszakhoz illeszkedve működjenek. Maximálisan a saját beállításaink függvénye például, hogy a reggeli órákban mikor engedje át a redőnypalást az első napsugarakat, vagy mikor zárja el magánéletünket esténként a külvilágtól, de ezt az automatikus működést a viharokhoz, a szélhez, sőt a nagy hideghez és meleghez is hozzáigazíthatjuk. Mindezt úgy, hogy a rendszer magától teszi majd a dolgát, nekünk semmihez sem kell hozzányúlni, noha a kapcsolódó távirányítóval természetesen bármikor felülírhatjuk az intelligens szisztéma döntését.

Csökkenő rezsiköltségek

Noha az imént vizsgált kényelem valóban az egyik legfontosabb tényező az automatizált redőnyök kapcsán, azonban számtalan olyan hozadéka is van, amire gyakran még a gyártók vagy a forgalmazók sem hívják fel a figyelmet. Egy megfelelően beállított önműködő árnyékoló otthonunk maximális komfortszintjének kiaknázása mellett például még a rezsiköltségeinket is csökkenteni tudja Ennek az oka, hogy a megfelelő szenzorok képesek lesznek felismerni odakint a nagy meleget, ezáltal a redőnyök maguktól összezárnak, ezzel megakadályozzák, hogy a forróság, a napsugarak eljussanak a belső helyiségekig, amivel jelentősen csökkenthetjük a klimatizációra fordított költségeinket. Ugyanez a tulajdonság természetesen fordítva, a téli időszakban is kihasználható a fűtési költségek tekintetében, hiszen a modern alumínium redőnyök olyan extra szigetelést képesek nyújtani a nyílászáróknak, hogy azzal egy csapásra megszűnik az ablakokhoz kapcsolódó hőhidak problémája.

Biztonság minden tekintetben

A direkt hatások mellett az intelligens önműködő redőnyöknek továbbá rengeteg indirekt hatásuk is van. Ilyen például a biztonság, amit több nézőpontból lehet megközelíteni. Az automatikusan működő redőnyök ugyanis beállításaik függvényében képesek megóvni nyílászáróinkat a kártékony időjárási jelenségektől még akkor is, ha senki sem tartózkodik a házban. A nagyobb szél vagy a jégeső ugyanis komoly károkat tehet ablakainkban és ajtóinkban, egy masszív alumínium redőny azonban garantált védelmet kínál majd számukra. Otthonunkat azonban nemcsak az időjárástól, hanem az illetéktelen behatolóktól is óvni kell. Bár az alumínium redőnyök a könnyűfém szerkezetük miatt alapvető protekciót kínálnak a lakásnak, azonban az automatizálás mellett a megtévesztés révén már azt is megakadályozzák, hogy valaki megrongálja az árnyékolókat. Az önműködő redőnyök például még akkor is azt a hatást keltik, hogy valaki otthon van – hiszen elektronikájuk folyamatosan működteti őket –, ha egyébként hetek óta senki sem tartózkodik már az épületben, ami alaposan megtévesztheti az esetleges betörőket. 

Csatlakoztathatóság okos otthonokhoz

Miután az elmúlt néhány esztendőben az építőipar is határozottan az automatizálás és az okos megoldások felé indult el, egyre gyakrabban hallani úgynevezett okos otthonokról, melyek kapcsán nemcsak a fűtés vagy a világítás, hanem az árnyékolástechnika is önműködővé tehető. Hovatovább ezek a megoldások nemcsak külön-külön tudnak dolgozni, hanem az együttműködésre is képesek, aminek jóvoltából egy intelligens redőny sokkal több lehetőségre képes. A világítással összehangolva például optimalizálni lehet az áramfogyasztást és azt is, hogy mindig elegendő fény legyen a lakásban, a termosztáthoz kapcsolva pedig a hőszigetelés és a fűtés egyensúlyát maximalizálhatjuk, hiszen a redőny nemcsak otthonunk hűtésében, hanem melegen tartásában is sokat segíthet, pláne egy optimalizált, szenzorokkal folyamatosan ellenőrzött rendszerben.

Forrás: Redőnyvilág

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!