Budapest 2.0: nemzetközi kutatás-fejlesztési programban vesz részt a HungaroControl

0

A legújabb technológiai fejlesztések eredményeit teszteli szimulációk és valós repülések segítségével a budapesti központú, nagy nemzetközi összefogással létrejött Budapest 2.0 projekt. A kétévesre tervezett program a budapesti körzeti légtér érkezési és indulási eljárásait, a távoli toronyirányítási megoldást és a repülőgépek folyamatos süllyedését támogató megoldás kiterjesztését mutatja be a magyar légtérben. A projekt költségvetése közel 2,5 millió euró, amelynek 50 százalékát az Európai Unió az Egységes Európai Égbolt (Single European Sky, SES) program a SESAR Közös Vállalkozás (SESAR Joint Undertaking) pályázatán keresztül biztosítja.

A Budapest 2.0 projekt keretében egy hattagú nemzetközi konzorcium egy olyan demonstrációs környezetet alakít ki, ahol a SESAR kutatási-fejlesztési programhoz szorosan kapcsolódó léginavigációs fejlesztések tesztelését és bemutatását végzi majd. A program kifejezetten a kis és közepes forgalmú repülőterek és szolgáltatók működését javító technológiai újítások és eljárások bemutatását tűzte ki céljául, amelyek segítségével hatékonyabban ütemezhető a légi járművek érkezése, mérsékelhető a járatkésések száma, gazdaságosabban üzemeltethetők a repülőgépek és kedvezően befolyásolhatók a környezeti hatások.

A demonstrációt végző hattagú nemzetközi konzorcium a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat és a spanyol Pildo Labs kezdeményezésére kezdte meg a közös munkát. Az együttműködésben a Wizz Air légitársaság, a JetStream Légiforgalmi és Légiszolgáltató Kft., a SLOT Consulting repülőipari vállalkozás és a Katalán Politechnikai Egyetem fő tagként, az LPS szlovák légiforgalmi szolgáltató és a Vueling légitársaság támogató tagként vesz részt, míg a Budapest Airport Zrt. megfigyelőként kapcsolódik a programba. A Budapest 2.0 olyan demonstrációs környezetet biztosít a nemzetközi partnereknek, ahol a SESAR kutatási-fejlesztési programban kijelölt légi navigációs fejlesztések tesztelését és bemutatását komplex módon elvégezhetik.

A kétéves program során végrehajtott szimulációk és valós repülések során kimutatható előnyök alapján a SESAR programhoz kapcsolódó fejlesztési eredmények szélesebb körben is bevezethetők az európai légiforgalmi irányító rendszerekbe. A nagy szakértelmet és szoros együttműködést igénylő program során a szakemberek elsőként a Budapest TMA érkezési és indulási eljárásait, majd a távoli toronyirányítást biztosító Remote Tower (rTWR) kialakítását és a HungaroControl munkavállalói által kifejlesztett, több európai légiforgalmi szolgáltató érdeklődését felkeltő, innovatív irányítói segédeszközt vizsgálják. A program tervezett záró időpontja: 2016. december 31.

„A Budapest 2.0 program kedvező elbírálása rendkívül fontos visszajelzés számunkra: azt mutatja, hogy az elmúlt évek kemény munkája sikeres volt, igazolja, hogy a HungaroControl képes érdemben hozzájárulni az európai légi közlekedés hatékonyságának növeléséhez, képes valódi értéket teremteni a légtérhasználók, az utasok számára. Fontos üzenet ez a jövőre nézve is: a HungaroControl-nak helye van az európai kutatás-fejlesztési erőfeszítésekben, további innovációra van szükség és mindent meg kell tennünk, hogy fenntartsuk és erősítsük azt a szakértelmet és tudást, amely nélkül mindez nem volna lehetséges.” – nyilatkozta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A Budapest 2.0 projekt teljes költségvetése meghaladja az 2,4 millió eurót (kb. 760 millió forint), amelynek 50 százalékát a konzorciumi tagok a demonstrációhoz kapcsolódó feladataik súlyának megfelelően finanszírozzák, míg a fennmaradó összeget az Európai Unió a SESAR Large Scale Demonstration elnevezésű pályázata keretében biztosítja. A budapesti központú SESAR demonstrációs környezet a továbbiakban is alkalmas lehet a kis és közepes forgalmú repülőterekre és az azokat körülvevő légtérre szánt SESAR fejlesztések tesztelésére, demonstrációjára.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!