EDITEL iroda nyílt Isztambulban

0

A GS1 Austria tulajdonában álló EDITEL csoport 2011. január 1-jével megnyitotta legújabb irodáját Isztambulban.

A törökországi jelenléttel a nemzetközi vállalatcsoport az eddiginél is szélesebb ügyfélkört tud kiszolgálni logisztikai tanácsadással és elektronikus adatcsere (EDI) szolgáltatásokkal. A török piacon kínált megoldások átfogják a vállalatcsoport teljes SCM tanácsadási és EDI portfólióját, a web alapú szolgáltatásoktól a nagyvállalatok számára kínált teljesen integrált rendszerekig.

„Az EDITEL Törökország megalapításával minden ügyfelünknek, és logisztikai megoldásait fejleszteni kívánó regionális vállalatnak magasabb színvonalú helyi tanácsadást és szolgáltatást tudunk biztosítani, a globális eXite hálózathoz történő csatlakoztatás mellett. Nagyon örülünk, hogy Magyarország után immár Törökországban terjeszkedhetünk, hiszen rendkívül fontos számunkra, hogy közel legyünk regionális ügyfeleinkhez.” Mondta Peter Franzmair az EDITEL csoport ügyvezető igazgatója.

Az EDITEL Törökországi irodájának ügyvezetője, a több mint 20 éve a fogyasztási cikkek piacán tevékenykedő Ibrahim E. Tiryaki szerint: „Igen jelentős lehetőségek kínálkoznak az ellátási lánc és az elektronikus adatcsere optimalizálása és automatizálási terén a török piacon. Az EDITEL korszerű megoldásokat nyújt a vállalatoknak logisztikai folyamataik gyorsabbá és hatékonyabbá tétele érdekében.”

Az új iroda januártól kezdte meg működését Isztambulban. Az EDITEL csoport az ötödik telephelyével tovább erősítette vezető pozícióját a nemzetközi SCM tanácsadás és az elektronikus adatcsere szolgáltatások terén. A cégcsoport 70 munkatársat foglalkoztat és a kelet-közép európai régió 18 országában rendelkezik képviselettel saját tagvállalatain, illetve franchise partnerein keresztül.

Az EDITEL csoport célja, hogy lehetővé tegye az ellátási lánc üzleti folyamatainak optimalizációját és automatizációját a különböző méretű és különböző iparágakban tevékenykedő vállalatok között. Ennek érdekében a vállalatcsoport átfogó tanácsadási- és szolgáltatás-portfóliót kínál.

További információért keresse fel a www.editel.hu címet.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!