Egy csipetnyi hazai

0

Izgalmas dolog olyan autóipari fejlesztéseket próbára tenni, amelyeket jó esetben életünk során egyszer sem használunk. Ha biztonságos körülmények között megtapasztaljuk ezeknek a rendszereknek a működését, talán könnyebb megérteni, miért is van szükség rájuk. Ha pedig azt is hozzátesszük, hogy ezek a rendszerek jelentik az önvezető autók érzékszerveit, akkor talán azok kapcsán is tovább nő a bizalom. A magyarországi Bosch csoport mérnökei a múlt héten Kiskunlacházán mutatták meg, milyen autóipari megoldásokon dolgoznak jelenleg.

A Bosch Magyarország Blog rendszeres olvasóinak ismerős lehet a koreográfia, hiszen a Bosch kétévente a németországi Boxbergben szervez hasonló rendezvényt, és arról már többször is beszámoltunk. Magyarországon most először láthattuk így csokorba gyűjtve, valós körülmények között a fejlesztéseket, ráadásul úgy, hogy a mérnökök meg is magyarázták, mi, miért történik.

Ez volt az egyik oka, hogy még az olyan egyszerű és viszonylag régen meglévő funkció kapcsán is jó néhány újdonságot tudhattunk meg, mint a táblafelismerés. A Seat Leon tesztautóba integrált rendszer kontrol kijelzőjén láthatóvá vált, hogyan érkeznek meg az információk a vezérlő számítógéphez. Ennek köszönhetően gyorsan kiderült, hogy jóval több van a megoldás mögött, mint néhány évvel ezelőtt.

A legújabb rendszerek ugyanis képesek a navigáció, a kormányszög érzékelők, az irányjelző can jelei alapján szelektálni a felismert táblákat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak a vezető számára releváns jelzések jelennek meg, egy autópálya lehajtónál például nem figyelmeztet a sebességkorlátozásra, ha egyenesen folytatjuk utunkat. Persze, hogy az adott jármű mit jelenít meg a felismert adatokból, az leginkább az adott gyártón múlik. A mesterséges intelligenciával felszerelt önvezető autónak viszont fontos lehet majd minden felismert tábla. Így egy terelés, vagy egy belvárosi utca megváltozott forgalmi rendje sem okozhat majd gondot számára. És ezekhez hasonlóan egy másik autó takarásából kilépő figyelmetlen gyalogos sem.

Erről persze már egy jóval bonyolultabb alrendszer gondoskodik majd és talán ez nyújtotta az egész nap egyik legszürreálisabb élményét. A Volkswagen Passatba integrált biztonsági rendszer képes felismerni a gyalogosokat és a kerékpárosokat, kamera és radarszenzorok segítségével. Ha a vezető nem reagál rájuk, vagy takarásból érkeznek az autó elé, akkor a rendszer maximális fékezéssel lassítani kezdi az autót, vagy akár meg is áll. A bemutató keretében használt, gyermeket szimuláló bábú szinte lehetetlen távolságból „ugrott” az autó elé. Szinte biztos, hogy a legtöbb sofőr nem is észlelte volna. A Passat azonban egész nap magabiztosan állt meg és ez bizony elgondolkodtató. Vajon hány életet menthettek már meg ezek a megoldások és vajon tényleg kevésbé bízhatunk ezek után az önvezető autókban, mint saját magunkban? Bár a kérdés költői, biztos vagyok abban, hogy aki részt vett ezen a bemutatón, az választ kapott erre rá.

Ahogy arra is, hogyan érezhette magát James Bond „A holnap markában” című filmben. Emlékezetes, hogy Bond parancsnok abban a részben egy BMW 750iL-t irányított mobiltelefonja segítségével. Nos, nekünk ehhez telefonra sem volt szükségünk, ugyanis a rendezvényen szereplő hetes BMW-t annak kulcsával irányíthattuk. Az okoskulcsnak és persze a Bosch kamerarendszerének köszönhetően az autó mellett állva is elhagyhattuk a parkolóhelyet, vagy beállhattunk oda.

Elsőre talán felesleges funkciónak tűnhet ez, de ki ne dühöngött volna egy szűkre méretezett parkolóhelyen be, vagy kiszállásnál. Szintén a parkolást könnyíti meg a kamerák által biztosított többféle nézet, amelynek köszönhetően oldalról vagy akár felülről nézhetjük meg, mennyi helyünk van manőverezni. vagy parkolni. Ennél is többet nyújt a Home Zone rendszer, amit egy Mercedes-Benz tesztautóba integrálva próbálhattunk ki. Ennek a megoldásnak a lényege, hogy autónkat megtaníthatjuk, hogyan parkoljon le. Így ha hazaértünk elég megállni a feljárón, kényelmesen kipakolhatunk, majd az autót egy gombnyomással beküldhetjük a garázsba. Reggel pedig, ha kérjük, ugyanúgy kiáll nekünk, ráadásul közben figyel az akadályokra (például az utat elzáró gyerekjátékokra) és akár egyszerre tíz helyszínt is beprogramozhatunk neki.

Ezek után talán már nem is meglepő, hogy lehetőségünk volt kipróbálni a Bosch önvezető autójának prototípusát is. A Bosch Magyarországi Fejlesztési központja része annak a globális Bosch csapatnak, amelynek tagjai az autonóm járműveken dolgoznak. Magyarország és Németország mellett Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban, és Japánban is dolgoznak kollégáink azon, hogy az autonóm jármű mielőbb valósággá váljon. Több egyforma Tesla Model S kap ennek a projektnek a keretében szerepet, azt azonban fontos leszögeznünk, hogy a Bosch nem a Tesla rendszerét használja. Ugyan a gyári „Auto pilot” is használ Bosch komponenseket, mérnökeink teljesen az alapoktól kezdték saját rendszerük felépítését.

Ennek egyik oka, hogy a Tesla megoldása nem alkalmas a teljes önvezető funkció biztosítására. Különböző kamerákat, radarokat, lézeres letapogatókat és ultrahangos érzékelőket is kapott a jármű, na meg több kilométernyi elektromos vezetéket és egyedi vezérlőt valamint adatrögzítőt. Még egy ilyen innovatív jármű esetében is, mint amilyen a Tesla, szükség volt azokra a változtatásokra, amelyeket elvégeztek.

Az eredmény meggyőző, a jármű magabiztosan veszi át az irányítást, kanyarodik, gyorsít, ha szükséges fékez. Az elé besoroló járművet magabiztosan érzékeli, és ha a körülmények is engedik, meg is előzi azt. Persze egy repülőtér kifutópályája még a több autó ellenére sem olyan, mint a valós környezet, mégis az a fajta magabiztosság, amivel mindezt végrehajtja az autó, meggyőzi az embert. Főleg úgy, hogy a középkonzol kijelzőjén végig látjuk az autó virtuális világát, amelyen jól látszik, hogy a körülmények legapróbb változását is követi. Hogy a rendszer mennyire éles, azt jól mutatja, hogy bár csak ettől az évtől teszik lehetővé a jogszabályok a közúti tesztelést, a Bosch Teslája már használja a közutakat.

A bejegyzés utolsó harmadára egy olyan járművet hagytunk, amit viszont nem használtak még közúton – legalábbis azóta, amióta újjászületett. A technológiai napon részt vett egy Audi Q5, amely hibrid hajtáslánccal gurult le a gyártósorról, a Bosch mérnökei azonban átépítették. Az immáron teljesen elektromos Q5 négy villanymotort kapott, mindegyik hajtott kerekéhez egyet. A különleges modellről hamarosan bővebben is beszámolunk, addig is legyen elég annyi, hogy a rendszer teljesítménye 544 lóerő és nyomatékból is 800 Nm áll a vezető rendelkezésére, ami igazi fenevaddá teszi.

Persze a technológiai napon nemcsak beépítve, hanem kézzelfogható formában is számtalan Bosch alkatrész képviseltette magát. Kamerák, ultrahangos és radarszenzorok, kijelzők, hálózatba kapcsolt gyártástechnológia, automatikus sebességváltó-vezérlő elektronikák, elektromos hajtások és motorok, motorvezérlő- és teljesítményelektronikák – ezek azok, amelyekkel a Bosch magyarországi mérnökei foglalkoznak. Igazság szerint a felsorolásnak itt még nincs is vége, de ez az on-line felület sem lenne elég, ha mindent fel szeretnénk sorolni. Egyvalami viszont egészen biztos: ha az eddigi tendencia folytatódik, akkor hamarosan még több magyarországi vonatkozása lesz a fejlesztéseknek. Ez pedig minden érintettnek, vagyis a munkavállalóknak, a felhasználóknak, a közlekedőknek és természetesen magának a Boschnak is csak az előnyére válik majd!

Forrás: Bosch blog

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!