Egy világ, ahol a csomagok 80%-át automata járművek szállítják ki

0
Ez akár egy futurisztikus regény címe is lehetne – de nem az. Már javában folynak az első tesztek önvezető taxikkal és kiszállító járművekkel. Lássuk, mit hozhat a jövő.

Nehéz megjósolni a jövőt, ha a technológiáról van szó, hiszen egyes iparágak hol felgyorsulnak, hol stagnálnak. Azonban a logisztikával foglalkozó tech cégek szerint egy biztos: 2020-ra több millió önvezető autót állítanak majd forgalomba, és még ennél is több lesz az olyan okos jármű, amely valamilyen (IoT-) hálózatra van kötve. A technológia már elérhető bizonyos körökben – elég, ha az automata parkolásra vagy a Tesla félautomata autóira gondolunk.

Az USA-ban már olyan teherautó is járhatja az országutat, amely ugyan nem teljesen automata, vagyis ül benne sofőr, de bizonyos körülmények között át tudja venni az irányítást (hasonlóan a repülőgépek automata pilóta üzemmódjához).

Előrejelzések szerint a már létező, tesztelés alatt álló technológiából a legnagyobb előnyük a kiszállító cégeknek lesz. A logisztikai cégek igazgatói azt remélik, hogy az új, önvezető járművek segítségével gyorsabb, egyszerűbb és hatékonyabb lesz majd a kiszállítás, valamit hogy a technológiai újításnak köszönhetően több ügyfélhez juthatnak el.

Napjainkban

Az Egyesült Államokban már vannak olyan területek, ahol elkezdték alkalmazni az önvezető járműveket bizonyos termékek kiszállítása során. Ilyen például a Domino’s Pizza, amely egy pilot program keretein belül azt tanulmányozza, hogy hogyan lehet a maximumot kihozni a technológiából. Megfigyeléseik kiterjednek mind a vásárlói igényekre, mind magukra a járművekre, hogy megtudják, mely szempontokat szükséges figyelembe venni, ha önvezető autókat szeretnének használni a munkájuk során.

Büszkék vagyunk rá, hogy ügyfeleink között tudhatjuk a német DHL céget is, mely szintén élen jár az innovációban. Szóvivőjük szerint 2018 második felében már élesben fogják tesztelni az új technológiát. Idén egyelőre még nem terveznek új típusú járműveket igénybe venni, viszont a már meglévőket átalakítják: elektromos teherautóikat új önvezető kellékekkel szerelik fel.

A DHL azt is bejelentette, hogy dolgozóiknak nem kell aggódniuk, hogy elveszíthetik munkájukat – az új önvezető járművek is igényelnek majd munkaerőt.

A jövő

Önvezető járművek és csomagautomaták

A legoptimistább becslések (mint például a Forbesé) úgy vélik, hogy ténylegesen 2020-ra fognak megérkezni az önvezető, illetve az okos járművek a forgalomba. A technológiát csomagautomatákkal kiegészítve pedig egy olyan kiszállítási modellt kaphatunk, amely nemcsak gyorsabb, de kényelmesebb és költségkímélőbb is a kiszállító cégek számára. A módszer annyit takar, hogy az önvezető jármű kiszállítja a csomagot egy adott helyszínre, ahol elhelyezi azt egy csomagautomatában, a címzett pedig egyszerűen átveheti a csomag adatait tartalmazó QR-kóddal. Később tovább is lehet fejleszteni a technológiát: akár az egyes lakásokban, házakban is el lehet helyezni afféle postaládaként funkcionáló “automatákat”, ahova a cég ki tudja szállítani a rendelt termékeket.

Ezzel a módszerrel több probléma is áthidalható: egyszerűbbé válik például az ugyanaznapra kért csomagok szállítása, illetve a bizonyos idősávokban történő kiszállítás. Az önvezető (vagy akár “csak” okos) járművek már beépített GPS-szel, forgalomfigyelővel rendelkeznek, amelyekkel elkerülhetők a dugók, és gyorsabban történhet a kiszállítási folyamat. Emellett akár vasárnapi kiszállítást is lehetővé tesz, amely egyébként nem lenne megengedett olyan országokban, ahol törvény tiltja a vasárnapi munkavégzést.

A módszeren természetesen még rengeteget kell dolgozni; tökéletesíteni kell a már jelen lévő technológiákat. Ráadásul olyan szempontokat is figyelembe kell venni – különösen a same-day delivery esetén –, mint a logisztikai központ közelsége vagy a környéken érvényben lévő sebességkorlátozás.

Arra is oda kell figyelni, hogy a különböző logisztikai és kiszállító cégek amellett, hogy versenytársai egymásnak, oda is kell figyelniük egymás járműveire. Ha sikerül elérni azt az állapotot, amikor már valóban sofőr sem szükséges az autókba, elengedhetetlen, hogy az önvezető járművek összeköttetésben legyenek egymással, hiszen így biztosítható a balesetmentes közlekedés illetve a forgalom kiszámíthatósága.

Kiszállítás drónokkal

Ahogy már egy korábbi cikkünkben is említettük, nagy hangsúlyt kapnak majd a drónok a csomagszállításban. Az erősen elvárosiasodott területeken valószínűleg szabályokba ütközik majd a használatuk, de előrejelzések (és reményeink) szerint vidéken hódítani fognak a drónok.

A drónok nagy előnye az önvezető, földön közlekedő járművekkel szemben, hogy a levegőben lebegve a kiszállítandó cím környékét egy kamerán át pásztázva akár még javaslatokat is készíthet a megrendelőnek, hogy milyen termékekre lesz szüksége a közeljövőben. Ezt az ötletet az Amazon már le is védette, úgyhogy nem kizárt, hogy hamarosan ilyen egyszerűen fog menni a vásárlás.

Ráadásul a drónok rendkívül költséghatékonynak is bizonyultak: kicsit ugyan többe kerül, mint a “hagyományos” kiszállítás, mégis jobban megéri, hiszen az ügyfelek hajlandóak ennyivel többet fizetni a gyorsabb kiszállítás érdekében.

Azonban akik drónt akarnak alkalmazni a kiszállításban, egy problémával is szembesülniük kell: a drónok hiába nagyok és viszonylag stabilak, sajnos (még) nem bírnak el 5 kg-nál nehezebb csomagokat. Ez azt jelenti, hogy a csomagoknak csak kis százalékát tudják kiszállítani – a maradék mennyiséget pedig a hagyományos módszerekre kell bízni.

A kulcs az automatizálás

Ahogy a fenti példákból is láthattuk, a csomagszállítás megreformálásának legfontosabb eszköze az automatizáció. A big data, a mesterséges intelligencia és az IoT olyan megoldásokat tesznek lehetővé napjainkban, amelyekről régebben még álmodni sem mertünk.

Te mit gondolsz, vajon 2020-ban már egy önvezető autó hozza ki a rendelt pizzádat?

Forrás: Régens

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!