ElectrifyTheWorld: Együttműködés globális vezetőkkel, a valódi megoldásokért

0

A Nissan e-Mobilitási ökoszisztéma négy pillére közül az utolsó, a partneri együttműködések. A Nissan a világ leginnovatívabb vállalataival működik együtt, hogy használható megoldásokat kínálhasson ügyfeleinek, és az innovációkat a mindennapi életben is működő megoldásokká alakítsa. Ma három partneri együttműködést mutatunk be az Eaton és az Enel vállalatokkal, valamint az Nissan informatikai aggregátorokkal kapcsolatos együttműködését.

Az Eaton világszerte vezető szerepet tölt be az energiairányítással kapcsolatos megoldások terén. Amellett, hogy olyan rakétákat építenek, amelyek a Marsra is eljutnak, illetve olyan technológiákat fejlesztenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a repülőgépek a vízre szálljanak le, segítenek a Nissan-nak abban, hogy kilométerek százezreit megtett akkumulátoraiknak új életet adjon, és így azok az xStorage megoldások szívévé válhassanak.

 Az Enel a világ egyik legnagyobb integrált energiával foglalkozó vállalata, mely több mint 61 millió ügyfelének biztosít áramellátást világszerte. Az Enel által kínált energia csaknem fele kibocsátásmentes energiaforrásokból származik, így a csoport a tiszta energia egyik legfontosabb előállítója. Az Enel segíti a vállalatot abban, hogy az utakon futó összes Nissan elektromos jármű egyben mobil energiaforrás is lehessen, így ügyfeleik plusz bevételi forráshoz juthassanak, és stabilabbá válhat az áramszolgáltatás is a világon.

 A Nissan informatikai aggregátorai – az Enel-lel együttműködésben számos szoftvervállalat is fontos szerepet játszik, ők intelligens energiamonitorozási megoldásokkal látják el a vállalatot. Felmérik az aktivitást a nemzeti energiahálózatokban, és ez alapján szabályozzák tárolórendszerek töltését és kisütését. Így maximálisan kihasználhatóak a bevétel termelésével és megtakarításokkal kapcsolatos lehetőségek, és a rendszer hozzájárul a nemzeti források stabilitásához is.

 Az új Nissan LEAF 2017. szeptember 6-án mutatkozik be.

Forrás: Nissan Motor Co.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!