Hátrányosak a fuvarosok napidíjára vonatkozó változások

0

A kiküldetéssel összefüggő költségtérítésre a vállalkozásokra vonatkozó kötelező munkajogi előírást a belföldi hivatalos kiküldetést teljesítő munkavállaló élelmezési költségtérítéséről szóló 437/2015. (XII. 28.) kormányrendelet tartalmaz. Ennek értelmében a belföldi kiküldetésben lévő munkavállalónak az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségei fedezetére a kiküldetés tartamára élelmezési költségtérítés (napidíj) jár. A rendelet hatálya – a közigazgatási szervek kivételével – minden munkáltatóra és a velük munkaviszonyban álló munkavállalóra (tehát a fuvarosokra is) kiterjed. A napidíj számlával (egyszerűsített számlával) igazolt összegként vagy költségátalányként számolható el. Költségátalányként legalább napi 500 forint illeti meg a munkavállalót. Ettől eltekintve, a felek megállapodásától függ, hogy melyikük, milyen formában viseli (ellentételezi) a kiküldetés költségeit.

Adójogi szempontból a napidíj (élelmezési költségtérítés) fő szabályként a munkavállaló adóköteles bevétele, azonban a költségtérítés címén kapott bevételből levonható a személyi jövedelemadóról szóló (szja) törvény 3. számú mellékletének rendelkezései szerint elismert költség [szja törvény 25. § (1) bekezdés].

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a LinkedIn-en is:

A fuvarosoknak a közlekedési szolgáltatási tevékenységükre tekintettel napidíj címén fizetett kiküldetési költségtérítésből igazolás nélkül elszámolható költségnek minősül

– belföldi kiküldetés esetén a távollét 6 órát meghaladó tartamára naponta 3000 forint [437/2015. (XII. 28.) kormányrendelet];

– külföldi kiküldetés esetén napi 60 eurónak megfelelő forintösszeg [285/2011. (XII. 22.) kormányrendelet].

Ennek mindkét esetben feltétele, hogy a kiküldött fuvaros kizárólag a gépjármű üzemeltetéséhez közvetlenül kapcsolódó, és számlával, más bizonylattal igazolt költségek elszámolására jogosult, vagyis a szállással, étkezéssel stb. kapcsolatos kiadásairól nem nyújt be számlákat a munkáltatójának, megbízójának, illetve ilyen költségeket nem számol el [szja törvény 3. számú melléklet II/3. és 7. pont]. Ez azt jelenti, hogy a fuvaros kiküldöttnek a szállást és az étkezést saját költségére kell megoldania.

Amennyiben a kiküldő a kiküldött fuvaros élelmezését, szállását – a saját nevére szóló számlákkal igazoltan – a kiküldetés helyén biztosítja, az előzőek szerinti igazolás nélkül elszámolható költségre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók, hanem esetükben is a más kiküldöttekre vonatkozó általános szabályok szerint kell eljárni.

Általános esetben az említett kormányrendeletek értelmében

– 6 órát meghaladó belföldi kiküldetés esetén a napidíj (legalább napi 500 forint) a kiküldöttnek az adott jogviszonyából származó adó- és járulék-köteles jövedelme;

– külföldi kiküldetés esetén a napidíjból 30 százalék, de legfeljebb napi 15 eurónak megfelelő forintösszeg (a kettő közül a kisebb) vonható le igazolás nélkül.

Mindez látszólag egyszerűnek tűnik, azonban az első dilemma abból adódik, hogy az adószabályok szempontjából mit kell kiküldetésnek tekinteni.

Szerencsére a külföldi kiküldetés fogalma egyértelmű, miszerint a belföldi illetőségű magánszemélynek a jövedelme megszerzése érdekében, a kifizető tevékenységével összefüggő feladat ellátása érdekében Magyarország területén kívüli (külföldi) tartózkodás, továbbá az előzőekkel kapcsolatos külföldre történő utazás tartozik ide [szja törvény 3. § 12. pont]. Ez azt jelenti például, hogy ha a fuvarozás az országhatáron túli helyszínekre vagy onnan történik, a külföldi kiküldetéshez kapcsolódó napidíjra a szja törvény és a 285/2011. (XII. 22.) kormányrendelet előírásai alkalmazhatók.

Ám külföldi tartózkodás, külföldre történő utazás hiányában a szja törvény fogalmi definíciója értelmében a kiküldetés a munkaszerződésben rögzített munkahelytől eltérő helyen végzett munkavégzést jelent [szja törvény 3. § 12. pont]. Csakhogy ez a régi munka törvénykönyvéhez igazodó olyan „szövegkövület”, amikor a munkaszerződésnek még kötelező tartalmi eleme volt a munkahely meghatározása, míg az új munka törvénykönyve ilyen előírást nem tartalmaz és a változó munkavégzési hely fogalmát sem szabályozza. Ebből többféle esetkör adódhat:

– Ha a munkaszerződés nem tartalmazza a munkavégzés helyét, a kiküldetés üres halmaz, mert az eltérő helyen történő munkavégzés nem értelmezhető. Ez azt jelenti például, hogy a fuvarozó bárhova, bármit is szállít belföldön, a napi 3000 forint igazolás nélkül elszámolható költséget nem veheti figyelembe, vagyis, ha kap költségtérítést (napidíjat) az teljes egészében adóköteles.

– Ha a munkaszerződés a munkavégzés helyéül a munkáltató telephelyét rögzíti, akkor a munkavállalónak a feladatával összefüggő, minden telephelyen kívüli helyszínre vagy helyszínről történő munkavégzése, utazása (a munkába járás kivételével) kiküldetésnek minősül. Vagyis például az építőanyagot adott esetben egy kisebb község területén házhoz szállító fuvaros minden olyan napra figyelembe veheti a napi 3000 forint igazolás nélkül elszámolható költséget, amikor a telephelyen kívül legalább 6 óra időtartamban szállítási feladatot végez.

– Ha a munkaszerződés a munkavégzés helyéül valamely földrajzi egységet (település, megye stb.) rögzít, kiküldetésnek a rögzített terület határán túli munkavégzést lehet tekinteni.

Könnyen belátható, hogy csak megfelelő munkaszerződés kérdése, hogy a belföldi közlekedési szolgáltatást végző munkavállalók a béren felül napi 3000 forint köztehermentes juttatásban részesülhessenek.

Külön kérdés, hogy a szja törvény érintett rendelkezései szempontjából kit lehet fuvarozónak tekinteni.

Külföldi kiküldetés esetén az igazolás nélkül elszámolható napi 60 eurónak megfelelő forintösszeg a nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott (a közúti közlekedési szolgáltatásokról és közúti járművek üzemben tartásáról szóló külön jogszabály, vagy más, erről szóló jogszabályok rendelkezései szerint engedélyhez kötött nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatást végző, illetve abban árukísérőként közreműködő), külföldi kiküldetés címén bevételt szerző magánszemélyt illeti meg [szja törvény 3. számú melléklet II/7. pont].

A nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatás végzéséhez mindenképpen kell engedély, így annak birtokában a rendelkezés alkalmazható.

Belföldi kiküldetés esetén az igazolás nélkül elszámolható napi 3000 forint a belföldi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott (a közúti közlekedési szolgáltatásokról és közúti járművek üzemben tartásáról szóló külön jogszabály, vagy más, erről szóló jogszabály rendelkezései szerint engedélyhez kötött belföldi közúti közlekedési szolgáltatást végző, illetve abban árukísérőként közreműködő), belföldi kiküldetés címén bevételt szerző magánszemélyt illeti meg [szja törvény 3. számú melléklet II/3. pont].

Személyszállító szolgáltatás csak hatósági engedély birtokában végezhető, ugyanakkor, ha a vállalkozás kizárólag 3,5 tonna alatti megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművekkel végez közúti áruszállítást, nem kell engedéllyel rendelkeznie.

A megengedett legnagyobb össztömegtől függetlenül, továbbá nincs szükség tevékenységi illetve közösségi engedélyre a következő tevékenységek végzéséhez:

– sérült vagy műszaki hibás járművek továbbítása,

– gyógyszerek, gyógyászati készülékek, berendezések, felszerelések és egyéb tárgyak természeti katasztrófa vagy egyéb közveszély miatt szükséges sürgős szállítása.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a kisteherautóval fuvarozók, illetve az engedélyhez nem kötött tevékenységet folytató fuvarosok belföldi kiküldetése esetén – a tevékenység tartalmi megközelítése szempontjából aligha indokolhatóan – a 3000 forintos napidíjra vonatkozó rendelkezés nem alkalmazható.

Az is lényeges, hogy a betegszállítási tevékenységre jogosító működési engedély alapján nem végezhető közúti közlekedési szolgáltatás, tehát a betegszállítás nem engedélyhez kötött közúti közlekedési szolgáltatás [19/1998. (VI. 3.) NM rendelet 3. § (3) bekezdés], ezért a betegszállítóknak fizetett belföldi napidíj adóköteles, a külföldi napidíjból pedig 30 százalék, de legfeljebb napi 15 eurónak megfelelő forintösszeg (a kettő közül a kisebb) vonható le igazolás nélkül.

A szabályozással érintett kárvallott szereplők csak remélhetik, hogy a jogalkotók mielőbb megszüntetik diszkriminatív előírásokat.

(adozona)



Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!