Húszmilliárd forintos Nestlé-beruházás

0

Több mint 20 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a Nestlé Hungária Kft. büki üzemében, amely ezáltal a cégcsoport legnagyobb európai állateledelgyártó központjává válik. A beruházással közvetlenül hetven új munkahely jön létre, így a foglalkoztatottak teljes létszáma megközelíti az ezret.

A Nestlé beruházása igen jól illeszkedik a magyar gazdaságfejlesztés irányaihoz – mondta Varga Mihály. A vállalat teljes egészében saját erőből felépülő új büki gyártóüzeme komoly előrelépést jelent a magyar élelmiszeripar számára. A magyar kormány az ágazat fejlesztését stratégiai fontosságú területnek tartja, ezért különös hangsúlyt kell helyezni a versenyképesség emelésére, az exportképesség javítására, a hazai feldolgozóipar erősítésére és az élelmiszeriparban foglalkoztatottak számának növelésére.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a LinkedIn-en is:

Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a vállalat magyarországi jelenléte óta közel 80 milliárd forintot fektetett be, ennek több mint felét teszik ki a Bükön végrehajtott beruházások. A Nestlé a legnagyobb svájci befektető Magyarországon, három üzeme van, 2200 embert foglalkoztat, éves bevétele meghaladja a 120 milliárd forintot. A 20 milliárd forint összértékű, technológiaváltást megvalósító beruházás révén 70 új munkahely jön lére.

A fejlesztéssel a büki gyár foglalkoztatottainak száma megközelíti az ezret. A bővítés során két új gyártósort állítanak üzembe, a jelenleg konzerv termékeket gyártó üzem átalakítása mellett egy 5000 négyzetméteres új gyártócsarnok is épül. A Bükön gyártott termékek 90 százaléka exportra készül. A beruházás átadása 2017 végére várható.

Az ügyvezető igazgató kitért arra is, hogy a büki gyár bővítése során fontos szempont volt a kiváló belföldi mezőgazdasági alapanyagok elérhetősége. A büki gyárba beszállított, évi 140 ezer tonna alapanyag hozzávetőlegesen 60 százaléka hazai forrásból származik. A gyár 10 év alatt 600 ezer tonna hazai gabonát dolgozott fel termékei előállítása során.




Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!