Így látják a jövőjüket a nagyvállalatok

0

A K&H nagyvállalati növekedési index – a 2 évvel ezelőtti szinten – jelenleg 6 ponton áll. A megkérdezett, hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, gazdasági tevékenységet végző nem-állami nagyvállalat többsége rövid és középtávon egyaránt a mostani, kedvező növekedési ütem szinten maradását várja a gazdaság teljesítményében. Saját helyzetüket tekintve ugyanakkor az eddiginél valamelyest alacsonyabb pénzügyi eredményekkel és beruházási aktivitással terveznek a következő egy évben.

Folytatódott az elmúlt egy év trendje: a  hazai, 2 milliárd feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index tovább mérséklődött, jelenleg 6 ponton áll. „A hazai nagyvállalati döntéshozók körében végzett felmérésünk eredménye szerint a cégek óvatosan, ámde mégis optimizmussal tekintenek az előttünk álló egy évre” – mondta el Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

„A cégek továbbra is a saját helyzetüket látják kedvezőbbnek, mivel a vállalati részindex 9 ponton áll, miközben a gazdasági környezettel kapcsolatos várakozások ennél jóval visszafogottabbak: a makrogazdasági részindex -1 pont” – tette hozzá a Van Overloop.

 A vállalatok harmada készül beruházásra

Az első negyedévben erőteljesen nőtt a beruházási aktivitás, de ez a pozitív eredmény még nem épült be a vállalatok várakozásaiba. Ezt mutatja, hogy a vállalatok szerényebb üzleti beruházási szándékkal és várt pénzügyi eredménnyel terveznek a következő egy év során. „A felméréskor ismert tavalyi, alacsony beruházási adatok és az uniós források megállásának következtében a nagyvállalatok várakozó állásponton vannak a beruházásokat illetően, jelenleg közel minden harmadik (34%) cég tervez az előttünk álló egy évben fejlesztést. A KSH legfrissebb adata azonban bizakodásra adhat okot, hiszen az első negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 34%-kal meghaladta az előző év azonos időszakának eredményét. Emellett az uniós források beindulása is új lendületet adhat az idei fejlesztéseknek” – mondta el Patrick Van Overloop. A szerény fejlesztési szándék összefügghet a várt pénzügyi eredményekkel: míg egy éve 2,9%-os árbevétel és 2,2%-os profitbővülést vártak a cégvezetők, addig jelenleg ez 2,2% és 1,4%.

Jelenlegi szinten marad a gazdaság

A makrogazdasági kilátásokat illetően szinte eltűntek az egy és a három éves időtávon belül gazdasági visszaesésre számító cégek. Valamelyest csökkent a növekedést feltételezők aránya, ezzel párhuzamosan viszont nőtt a jelenlegi növekedési ütem fennmaradásában bízók tábora. „Az előttünk álló egy évben a vállalatok 75%-a várja a gazdaság jelenlegi teljesítményének folytatódását. Ez igen kedvező, hiszen az MNB legfrissebb, márciusi inflációs jelentése alapján idén 3,6%-os gazdasági növekedés várható” – tette hozzá a szakember.

A K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról

A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 350, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2017. március 21. és április 6. között zajlott.

Forrás: K&H Csoport

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!