Jelentősen visszaesett Záhony teherforgalma

0

Míg tavaly összesen 804 ezer tonna árut fogadott Ukrajna felől a Rail Cargo Hungaria, addig az idén ennek csak 70 százalékát, 573 ezer tonnát. Az általuk továbbított kilépő forgalom is csökkent: 73 ezer tonnáról 65 ezerre.

A forgalom visszaesése az ügyfelek bizonytalanságára vezethető vissza: a kialakult helyzet okán sokan nem vállalták az Ukrajnán keresztüli fuvarozást. Másrészt az ukrán vasúti infrastruktúrában keletkezett károk miatt több, exportra is termelő ukrán vállalat el lett zárva a külvilágtól. „Célunk a kapacitások megtartása, és hasonló céljai vannak a többi, Záhony térségében működő, vasúti fuvarozásban, szállítmányozásban vagy átrakásban érdekelt vállalatnak is. Megítélésünk szerint ehhez állami segítség is szükséges. Hasonlóan az exportőrök embargó miatti forgalomkiesésének támogatásához, a záhonyi szolgáltató cégeknek is segítséget kell nyújtani, hisz ugyanúgy elvesztették piacaik, munkájuk egy részét” – mondta el dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök-vezérigazgatója a Kelet Magyarországnak.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

Az ukrán-orosz konfliktus hullámai fodrozódnak a záhonyi térség vasúti árufuvarozási helyzete körül is. A válság számokban is tetten érhető: a be- és kilépő vasúti forgalom már 2013-ban sem érte el a 4 millió tonnát, tavaly a forgalom mennyisége tovább csökkent, és jelentős veszteség prognosztizálható erre az évre is. Kétségkívül határozott fellépésre van szükség a határvárosnál. A vasúti árufuvarozással és átrakással kapcsolatos tevékenység közel kétezer embernek ad munkát. A jelentős visszaesés komoly problémát generálhat a foglalkoztatás területén.
A térség fejlesztésére több milliárd forintot fordítottak, melyre példa a Logisztikai Központi és a Fényeslitkei Ipari Park kiépítése. A “keleti nyitás” politikája miatt is szükségszerű a jelenlegi nehéz időszak átvészelése, ehhez viszont felsőbb szintű beavatkozásra van szükség. „Javasoljuk az orosz embargó által okozott károk kompenzációjának kiterjesztését a vasúti átrakással foglalkozó vállalkozásokra. Szükséges új vasúti pályahasználati tarifa kidolgozása azért, hogy ne Szlovákián keresztül szállítsák a vasúti árumennyiséget”- vélekedik Papp Zoltán, a Vasutas Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. közel 70 százalékos piaci részesedésével, éves szinten 33 millió tonnás forgalmával Magyarország vezető vasúti árufuvarozó társasága. Közel 2000 munkavállalójának több mint 10 százaléka Záhony térségében dolgozik, és forgalmának több mint 10 százaléka megy keresztül Záhony térségén kilépő vagy belépő irányban. A társaság számára nem közömbös, hogy mi történik Záhonyban. Az ukrán-orosz konfliktus gazdasági hatásai a Záhonyon keresztül bonyolított vasúti forgalmuk csökkenésében is megmutatkoznak. Mivel 2014 elején még felfutóban volt a Záhony térségét érintő vasúti fuvarozás, ezáltal az éves adataikban nem figyelhető meg nagy visszaesés, azonban ma már napi szinten is érzékelhető, hogy kevesebb vonat közlekedik erre.
„Folyamatosan egyeztetünk egyrészt ügyfeleinkkel, másrészt az ukrán vasúttal, illetőleg a munkavállalói érdekképviseletekkel is. Számukra mindenképpen megnyugtató lehet, hogy épp a múlt héten írtunk alá egy 2020-ig tartó foglalkoztatási megállapodást. Társaságunk mindent elkövet, hogy korábbi forgalmait megtartsa, de ez sokszor nem rajtunk múlik. Mindenesetre biztos alapot jelent számunkra a 2010-ben osztrák anyavállalatunk, a Rail Cargo Austria segítségével a korábbi szlovákiai tranzitról Záhony átmenetre átállított linzi rendeltetésű vasérc-szállítmányok éves szinten közel 1 millió tonnás mennyisége. Ha ez nem lenne, akkor most sokkal súlyosabb lenne a helyzet Záhonyban. Folyamatosan keressük a lehetőségeket további forgalmak ideterelésére. Az Európai Unió például nagy mennyiségű árut szállít Ukrajnába segélyként, illetőleg az orosz energiafüggés csökkentésére, a szállítás módja, útiránya Brüsszelben dől el. Hatékony kormányzati szintű érdekérvényesítés esetén a szlovák és lengyel határátmenetek mellett talán Záhony is szerepet kaphatna” – teszi hozzá dr. Kovács Imre.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!