Kialakulni látszik az Esztergom-M1 gyorsforgalmi út végső terve

0

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából forgalmi becslés készült a tervezett R11-es gyorsút két lehetséges nyomvonalára vonatkozóan.
Az R11-es utat Esztergom és az M1-es autópálya között tervezik megépíteni a kormány saját költségvetéséből, a meglévő 102-es főút kiváltására. Ennek oka, hogy a 102-es út forgalma a kilencvenes években épült esztergomi Suzuki-gyár miatt megsokszorozódott. Az út mentén fekvő településeken évek óta problémát jelent a jelentős mértékű teherautó- és kamionforgalom, és az ezzel járó zajterhelés.




A forgalmi becslést a nyomvonal-tervezést végző Zsámbék Konzorcium készítette el, melynek tagjai a Via Futura Kft., a Partner Kft. és a Trenecon Kft. Az R11-es út keletről vagy nyugatról is elkerülheti Zsámbék, Perbál, Tök és Tinnye településeket, ám a konzorcium által készített becslés alapján a keleti elkerülő előnyösebb az említett települések lakosainak, mert megszünteti az átmenő forgalmat. A nyugati nyomvonallal a forgalom nagy része a településeken maradna.

Esztergom-M1 gyorsforgalmi út

Esztergom-M1 gyorsforgalmi út

r11-nyugati-nyomvonal

A keleti nyomvonal továbbá azért is előnyösebb, mert több meglévő bekötőút csatlakozna rá, így az agglomerációs forgalom, a települések egymás közti belső forgalma és a Budapestre irányuló ingázó forgalom is több helyen ki tudna jutni az elkerülő útra.

2031-re a várakozások szerint megduplázódik a 102-es mentén lévő települések forgalma. A keleti elkerülő a korábbi tervekhez képest 450 méter helyett 880 méter távolságra fog haladni Zsámbéktól, s a zajcsökkentés mérséklésére és a környezetvédelemi szempontokra tekintettel a NIF 30 méter széles, 3 szintes véderdő sávot is kialakít a lakosság és az önkormányzatok által kért szakaszokon.



Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!