Kolozsvár – új Raben telephely Romániában

0

2017.05.15-én megnyitotta kapuit a Raben Logistics Románia új telephelye Kolozsváron, így a vállalat most már összesen 4.300 m2-es x-dock raktárral, három telephelyen (Bukarest, Arad, Kolozsvár) áll ügyfelei rendelkezésére Romániában.

„Új telephelyünknek azért választottuk Kolozsvárt, mert fejlődése igen jelentős, a depó jól megközelíthető ipari területen található, közel az autópályához. Ha stabil disztribúciós hálózatot szeretnénk kiépíteni Romániában, Kolozsváron jelen kell lennünk.”- véleményezte a választás okát Valentin Storoj a Raben Logistics Romania ügyvezető igazgatója.

A város fontos üzleti kapcsolatban áll Magyarországgal, várhatóan a Raben ezen lépése elősegíti ügyfelei könnyebb áruforgalmát a két ország között. A vállalat 1.300 m2 területen, három rakodórámpával és négy munkatársával szolgálja ki ezentúl a belföldi és nemzetközi szállítmányozást igénybe vevő ügyfeleket.
A Raben Logistics Románia 2016 óta tevékenykedik Romániában Bukaresten és Aradon, összesen 20 munkatárssal. A vállalat kompetens partner a gyűjtőszállítmányozás, a rész- és teljes rakományok szállításában mind nemzetközi mind belföldi irányokban. A vállalat személyre szabott megoldásokat kínál ügyfelei részére Romániában, az ügyfél vállalatának méretétől és ágazatától függetlenül.

„Ügyfeleink Erdélyben rendelkeznek telephelyekkel, és a legjobb megoldást kell kínálnunk számukra. Kolozsvár a legnagyobb erdélyi város.”– mondta Valentin Storoj.
Igény esetén a jövőbeni tervek között szerepel a vállalat további terjeszkedése Kolozsváron illetve az is, hogy ott raktárlogisztikai szolgáltatást kínál majd ügyfeleinek.

A Raben Group átfogó logisztikai szolgáltatásokat, belföldi és nemzetközi szállítmányozási, valamint tengeri, légi és intermodális szállítmányozási szolgáltatásokat is kínál. 12 európai országban találhatók telephelyei, valamint körülbelül 1.150.000 m2 raktárhely-kapacitással rendelkezik. További információért kérjük, látogasson el honlapunkra: www.raben-group.com.

A Raben Trans European Hungary a Raben Group disztribúciós hálózatának részét képezi Magyarország területén. A vállalat évek óta használja az ISO 9001 tanúsítványt és rendelkezik ISO 14001, Biokontroll, HACCP és AEOF minősítésekkel is. Magyarországon az ügyfelek részére 31.000 m2 raktározási területen végez raktárlogisztikai-szolgáltatást.

Forrás: Raben Trans European Hungary Kft.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!