Közlekedéslogisztikai konferencia: már most megéri jelentkezni!

0

Fókuszban a gazdasági, technológiai változásokra adandó válaszok. A szakma legrangosabb eseménye októberben lesz, Velencén.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szervezésében idén ősszel, október 8–9-én tartják a szakma egyik legrangosabb rendezvényét, a Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferenciát, amely a gazdasági–technikai–technológiai változásokra adandó válaszként a közlekedéslogisztikához kapcsolódó valamennyi szakterülettel foglalkozik.

A konferenciának évek óta célja felhívni a figyelmet az értékteremtésre, az összefogás fontosságára, a tisztességes piaci magatartásra, a törvényi keretek betartására és a folyamatos fejlődés szükségességére. A szervezés során mindig is elsődlegesen szempont volt a szakma gyakorlatias megoldásainak bemutatása, új irányzatokról információszerzés, az összefogás, a hatékonyságnövelési lehetőségek feltérképezése és közreadása, nem utolsó sorban a kapcsolatépítés lehetősége, kötetlen információcsere a szakhatóságok, minisztériumok rendszeresen jelenlevő vezetőivel.




Néhány téma, ízelítőként:
1. EU-aktualitások a közlekedés, az áruszállítás területén, különös tekintettel a 4. vasúti csomagra,
2. közlekedésfejlesztések a 2014–2020-as időszakban,
3. logisztikai pályázati lehetőségek a 2014–2020-as időszakban,
4. a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a logisztikai szakma együttműködése,
5. Ekáerrel kapcsolatos üzemeltetési tapasztalatok,
6. az RFC-korridorok üzemelési tapasztalatai, felhasználói oldaláról,
7. légi szállítmányozást/fuvarozást érintő fejlesztések,
8. nemzetközi megoldások a nem daruzható közúti pótkocsik vasúti fuvarozására,
9. nemzetközi beszámoló az uniós logisztikai központokról.

Időpont: 2015. október 8–9.
Helyszín: Velence Resort & Spa Hotel****

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!