Küldeményt követő rendszert fejleszt a Magyar Posta

0

A Magyar Posta könyvelt küldeményt követő rendszert fejleszt az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából, a projekt 2018 közepén valósul meg.




Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatóján elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi között kivezeti a papíralapú tértivevényt. Bártfai-Mager Andrea szólt arról, hogy a postai piac liberalizációjával a Magyar Postának egyre erősödő valódi piaci versenyben kell helytállnia, az átalakuló piaci környezetben meghatározó a digitalizáció, az online kommunikáció, az e-kereskedelem terjedése.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a Magyar Posta stratégiai célja, hogy a piacvezető pozícióját megtartsa, erősítse, amit nehezít a logisztikai területen országosan meglévő humánerőforrás hiány. Szerinte ennek kezelésében a béremelés segíthet, és emlékeztetett arra, az állami vállalatoknál 2019-ig több lépcsőben megvalósuló, átlagos 30 százalékos béremelés célja, hogy az állami vállalatok dolgozói stabil életpályát lássanak maguk előtt. Hozzátette: a Magyar Postának is lehetősége lesz jó szakemberek felvételére, megtartására.




Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a Magyar Posta fejlesztéseivel bizonyíthatja, hogy egy állami vállalat nem feltétlenül piacképtelen, veszteséget termelő cég a valódi versenypiacon. Elmondta, a kormány kiemelten foglalkozik azzal, hogyan lehet a XXI. században az állami szereplő is versenyképes a piacon, a 2014 óta képviselt állami bürokráciacsökkentés pedig a növekedés, a fejlődés akadályát kívánja megszüntetni.

Az államtitkár kifejtette: a Magyar Posta a legtöbb telephellyel rendelkező vállalkozás Magyarországon, olyan direkt kapcsolatot teremt az állampolgárok és az állami szereplők között, amely elvezethet oda, hogy a magyar állam valóban versenyképes legyen, mert – szerinte – jelenleg még nem az, de Magyarország erősödik abban is, hogy visszaszerezze versenyképességi pozícióját.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

Linkedin

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz LinkedinIn-en is:

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság célja a szolgáltatás modernizálása, amihez a digitális eszközök segítséget nyújtanak. Ismertette, hogy a projekt végrehajtása során a könyvelt küldemények mindenki számára követhetőek lesznek a feladástól az átvételig. Mintegy 8 ezer munkatárs kap mobileszközt, a postahelyeken digitális aláíró padokat helyeznek ki, a forgalmasabb területeken kézbesítők mobilnyomtatókat visznek magukkal. A Magyar Posta tájékoztatása szerint az új rendszer segítségével átláthatóbbá válik a teljes folyamat és kiküszöbölhető lesz az információhiányból származó bizonytalanság, emellett a rendszer biztosítani fogja az e-személyi igazolvány funkcióinak kihasználását. (MTI)

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!