Lagermax-sztrájk: Tiltakozó sofőröket bocsátottak el

0
Hét gépkocsivezetőt bocsátott el szerdán a Lagermax Autótranszport Kft. vezetése, akik részt vettek a bértárgyalások elmaradása miatti hétfői sztrájkban – közölte a demonstrációt meghirdető szakszervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.
A szakszervezet szerint, bár a cég a társaság piaci helyzetének tartós romlására, illetve az autószállító kamionok számának csökkentésére hivatkozott, ennek igazságtartalmát megkérdőjelezi az időzítés, és az, hogy csak a tiltakozásban résztvevőket bocsátottak el.
Járási Tamás, a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz) elnöke korábban elmondta, hogy hétfőn a sofőrök azért sztrájkoltak, mert az érdekképviselet számos kezdeményezése ellenére, több mint fél éve nem jött létre a március 31-én lejárt bérmegállapodás helyébe lépő új megállapodás, a cég vezetésével folytatott többszöri konzultáció sem vezetett eredményre. Mint mondta, a 110 sofőr körülbelül 90 százaléka csatlakozott az akcióhoz, mintegy harmaduk a budaörsi telephely ebédlőjében pihent 8-tól 10 óráig, míg az úton lévők, szerte Európában, valamelyik parkolóban álltak le két órára.
A főként új gépkocsi-logisztikával, szállítással foglalkozó Lagermax menedzsmentje ugyanakkor azt közölte kedden a sztrájkra reagálva: 93 gépkocsivezető közül csak 15-en nem vették fel a munkát, a cég étkezőjében tartózkodtak. Hozzátették: túlzottnak tartják és elutasítják a budaörsi telephely sofőrjeinek bérkövetelését, mellyel “nyomást kívántak gyakorolni a cégvezetésre”. A vezetőség szerint a realitásoktól teljesen “elrugaszkodott” követelés közel 70 százalékos bérköltség növekedéssel terhelné a vállalatot, ami nem engedhető meg, már csak a 300 alkalmazott megélhetésének biztosítása miatt sem – közölték egyebek mellett.
Járási Tamás csütörtökön a leépítésről szólva úgy fogalmazott: ez a lépés “a kollektíva megfélemlítésére irányul, és nem más, mint a július 7-ei sztrájk munkáltatói retorziója”. Hozzátette: a szakszervezet díjmentes jogi képviseletet biztosít az érintett dolgozóknak, bírósághoz fordul, egyúttal aláírásgyűjtést szervez a felmondások azonnali visszavonása érdekében. Az MCDSz továbbra is nyitott az érdemi bértárgyalások megkezdésére, ugyanakkor ragaszkodik az előzetesen jelzett bruttó 10 százalékos béremeléshez.
– Minden ellenkező híresztelés ellenére a szakszervezetnek nem célja a munkáltató működésének ellehetetlenítése, mert csak tagjai munkahelyét veszélyeztetné – hangsúlyozta közleményében az elnök, aki jelezte: illetékes testületeik a szerdai események tükrében megkezdték az egyeztetést egy határozatlan idejű sztrájkról. Az elbocsátásokkal, illetve a szakszervezeti tiltakozással összefüggő álláspontjáról az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást a Lagermax menedzsmentje.
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!