Logisztikai területen lépne tovább a Google

0

Tovább bővíti házhozszállítási szolgáltatását a Google, a Bloomberg beszámolója szerint a társaság megkezdi a friss élelmiszerek rendelés napján való kiszállításának tesztelését.

A Google Express nevű lehetőség keretében a társaság már kínál házhozszállítást az Egyesült Államok egyes területein, azonban friss gyümölcsök, zöldségek eddig nem szerepeltek a kínálatban. A Bloomberg információi szerint a kibővített szolgáltatás tesztelését San Francisco környékén, illetve egy másik, egyelőre meg nem nevezett városban kezdik meg. A Google több nagy élelmiszerlánccal, köztük a Whole Foodsszal és a Costcóval fogott össze a megoldás bevezetésére.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

A technológiai cég lépése újabb jele annak, hogy egyre komolyabb figyelmet fordítanak az e-kereskedelmi területre. A vállalat amerikai és nyugat-európai felhasználói számára már évek óta elérhető a Shopping doboz, amely ár-összehasonlító szolgáltatást kínál, emellett pedig dolgoznak az azonnali vásárlást lehetővé tevő szolgáltatás bevezetésén a mobiltelefonos keresési találatok mellett.

A társaság ugyanakkor koránt sincs könnyű helyzetben, hiszen több kisebb vállalkozás – mint az Instacart és a Good Eggs – mellett az Amazon is kínál már olyan szolgáltatást, amelynek keretében a rendelés napján házhoz szállítják a friss élelmiszereket. Sőt, a cég a jelek szerint ezt a megoldást az Egyesült Államokon kívülre is elvinné.

A cég tíz évre szóló bérleti szerződést kötött egy mintegy 28 ezer négyzetméteres, korábban a TESCO által használt raktárra az Egyesült Királyságban, és elképzelhető, hogy ez az egyik fontos lépése volt a Fresh nevű szolgáltatás elindításának a szigetországban. Az Amazon tervei komoly aggodalmat ébreszthetnek az Egyesült Királyság kiskereskedői között, hiszen a rendkívül kemény árverseny miatt a friss élelmiszerek átlagára egy év alatt 1,6 százalékkal esett. Ráadásul a beszámolók szerint az amerikai vállalat a 149 milliárd fontosra becsült piac mintegy 2 százalékának megszerzését tűzte ki célul.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!