Magyar beszállítóknak kínál partnerséget a MÁV-START – Nyílt napot tartanak

0

A MÁV-START első két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija 2014. október 22-én forgalomba állt, megtervezésükkel és elkészítésükkel egyúttal újraéledt a magyar vasúti járműgyártás. Az IC+ járművek sorozatgyártásának előkészítése folyamatban van, a vasúttársaság minél több magyar vállalkozásnak, hazai munkaerőnek kíván beszállítási lehetőséget biztosítani. Ennek érdekében november 20-án IC+ beszállítói nyílt napot tartanak.

A MÁV-START a társaság sajtóközleménye szerint elkötelezett a korábban méltán híres magyar vasúti járműgyártás újraindításában, és saját fejlesztésű IC+ vasúti kocsijainak tervezett sorozatgyártásában partnerséget kínál a hazai beszállítóknak. A járműiparban érdekelt vállalkozások képviselői 2014. november 20-án, a Vasúttörténeti Parkban rendezett IC+ beszállítói napon ismerkedhetnek meg a magyar IC+ kocsik prototípusaival, azok készítésének folyamatával – mindezt a MÁV-START vezetői ismertetik velük.

Tapasztalt, referenciával és megfelelő szaktudással rendelkező hazai beszállítók jelentkezését várja a MÁV-START saját tervezésű és kivitelezésű IC+ kocsijainak a tervek szerint a közeljövőben elinduló sorozatgyártásához. A vasúttársaság olyan vállalkozások megjelenésére számít a november 20-án a Vasúttörténeti Parkban rendezett IC+ beszállítói nyílt napján, amelyek elkötelezettek a kiváló minőség és a folyamatos innováció mellett, rugalmasan reagálnak a piac igényeire, és a MÁV-START partnereként magas színvonalú termékeikkel hozzájárulhatnak a magyar vasúti járműgyártás megújulásához. A nyílt nap résztvevői megismerkedhetnek a MÁV-START szakemberei által tervezett és gyártott, akár 200 km/órás sebességre is képes IC+ kocsikkal, valamint alkalmuk lesz átbeszélni az együttműködés lehetőségét a vasúttársaság munkatársaival.

Az érdeklődő vállalkozások képviselői a Nemzeti Innovációs Hivatal honlapján, az alábbi linkre kattintva regisztrálhatnak: http://www.nih.gov.hu/hazai-innovativ-beszallitok. A részvétel díjtalan.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!