Megnégyszerezheti termelését a Jüllich Glas Solar

0

A napelemek iránti globális kereslet felfutása nyomán egyre bővülő exportpiacokkal számol a Jüllich Glas Holding Zrt.: szolár üzletáguk a jelenlegi, évi 20-25 ezer napelem-panelt jelentő termelését rövid időn belül akár három-négyszeresére is képes növelni.

A társaság az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében rámutatott: a szolártechnológia iránti fokozódó igény Magyarországon is tapasztalható, a legnagyobb piacokon pedig akár készlethiány is kialakulhat. A közlemény idézi Warvasovszky Donátot a vállalatcsoport szolár üzletágának vezetőjét, aki szerint a kínai napelemek Európába irányuló exportjának korlátozása nyomán javult az itteni gyártók versenyképessége, továbbá az ár mellett ismét előtérbe került a magas minőség.

A székesfehérvári üzemben évente 20-25 ezer napelem-panelt gyártanak, amelyek döntő többsége a hazai piacon talál gazdára, de a társaság egyre több nyugat-európai projektcéggel is kapcsolatban áll. Magyarországon a háztartási méretű (50 kVA-nél nem nagyobb teljesítőképességű) kiserőművek elterjedése hajtja a keresletet. A cég várakozásai szerint ez a tendencia a továbbiakban is fennmarad, tekintve, hogy a jelenlegi szabályozás kedvez a decentralizált energiatermelés e formájának. A napkollektorok népszerűsége ugyanakkor jelentősen csökkent, a forgalom a korábbinak mintegy tizedére esett vissza.

A Jüllich jelenleg kizárólag szilíciumkristályos paneleket gyárt, az értékesítés zömét ezen belül is a polikristályos napelemek teszik ki. Egy 2009-ben indult, mintegy 800 millió forintos kutatás-fejlesztési projekt keretében kifejlesztették az üvegbe integrálható napelem-cellát, amelynek gyártását egyedi igények szerint végzik. A hosszú távú tervek között szerepel a vékonyfilmes, nanotechnológiás termékek előállítása is.

Az 1984-ben alapított, magyar tulajdonú társaság a megújuló energiaforrások hasznosításának ütemes növekedésére alapozva indította be 2011-ben napelemgyártó üzemét Székesfehérváron, a Sóstói Ipari Parkban. A 13 ezer négyzetméteres üzemben mintegy 40 fő dolgozik, az aktuális kereslet függvényében változó munkarendben. A Jüllich Glas Solar beszállítóként jelen van számos intézmény energetikai korszerűsítésénél: Székesfehérváron készültek például a Vígszínház épületére, vagy a Patrona Hungariae Gimnázium tetejére telepített napelemek is. A cég végezte egyebek mellett a felcsúti labdarúgó-stadion napkollektoros rendszerének kiépítését, vagy a Dunán idén áprilisban átadott, a folyami hajók szennyező anyagainak begyűjtésére és kezelésére szolgáló Zöld Sziget napelemes berendezést.

 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!