Mezítlábas ösvény a Kőbányai Kékvirág Óvodában, a Raben jóvoltából

0

2014 őszén hirdette meg a Raben Group minden egyes tagvállalatánál az önkéntességi programot, melyben minden munkavállalónak lehetősége volt részt venni.

A program célja az volt, hogy vállalkozói magatartásra ösztönözze a munkatársakat, mindenekelőtt arra, hogy mások javára, segítő hozzáállással és környezetbarát módon tevékenykedjenek; ezzel támogatva és fejlesztve a helyi közösséget.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

A magyarországi Raben dolgozói is lelkesedést mutattak a program iránt, hiszen számos pályázat érkezett. Mindegyik nagyon értékes, alapos háttérmunkát mutatott; a választás három fő kritérium alapján történt: kreativitás, környezeti szempontok és a helyi közösségről való gondoskodás. A nyertes pályázó anyagi támogatást kapott a vállalattól, hogy az ötlethez szükséges alapanyagokat megvásárolhassa.

„A Kőbányai Kékvirág Óvoda („Kékvirágos” Ovis Gyermekekért Alapítvány) udvarán javasoltam egy mezítlábas sétáló ösvényt létrehozni a gyerekek számára, mely az adott városi atmoszférában igen hasznos. Az ösvény célja, hogy tornáztassuk a gerincet, fokozzuk a vérkeringést, megelőzzük a lúdtalpat, erősítsük az izmokat természetes környezetben Sajnos az óvoda anyagi helyzete nem engedte meg ezt a fejlesztést, pedig folyamatosan szükség lenne hasonlóakra.” – mondta el Horváth Tamás a gyalogút megálmodója, a Raben Trans European Hungary Kft. munkatársa.

2015 májusában a Raben munkatársai összefogtak és a mezítlábas ösvényt ’életre keltették’. Az óvoda udvarán kialakításra került egy 40 m hosszú, 60 cm széles, fa ágyásszegélyekkel kialakított sétálóterület, mely különböző a természetben megtalálható anyagokkal lett feltöltve – murva, kulé kavics, homok, sóder, gyeptégla, termőföld, nyáron sár.

„A jóért való összefogás és a csapatmunka rendkívüli volt. Örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy cégüknek ilyen lelkes munkavállalói vannak, akik odafigyelnek a környezetükre és tesznek a fejlesztése érdekében. Bízunk benne, hogy sok gyermek sokáig mezítlábaskodhat ezen az úton, és élvezheti ennek különleges és egyben egészséges hatásait. Városi gyermekként ritkaság ilyet megtapasztalni.” – véleményezte Bolyki Ágnes, PR és marketing szakértő, CSR koordinátor.

Május 12-én ünnepélyes keretek között vehették használatba a kis gyermekek új játékukat. Béres Péterné, a Kőbányai Kékvirág Óvoda vezetője örömteli megnyitója után, Bolyki Ágnes köszöntötte a gyermekeket. Ezután az óvoda apróságai kedves dalok kíséretében próbálták ki a természetes közeg érzését a sétáló ösvényen.

„Köszönetünket szeretnénk kifejezni a Raben Group dolgozóinak, hogy alapítványunkat támogatva lehetővé tették terveink megvalósítását. Rengeteg gyermek életét fordíthatjuk ezzel pozitív irányba az egészséges életmód területén. Óvodánk mindig nagy gondot fordított a környezetvédelemre, s ennek jegyében ez a természetes környezetben megvalósult sétáló ösvény még tovább bővítette repertoárunkat.”  – fűzte hozzá Béres Péterné, a Kőbányai Kékvirág Óvoda vezetője.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!