Növekvő csomagforgalom a trans-o-flex-nél

0

Jelentősen növelni tudta forgalmát a tavalyihoz képest a trans-o-flex Hungary Kft. 2011 első negyedévében. A nemzetközi küldemények esetében a megbízások megháromszorozódtak, s ez az arány még tovább javulhat. A cég több mint két éve működik együtt az Eurodis nemzetközi hálózatával, amely folyamatosan bővíti stratégiai partnerkapcsolatait Európa-szerte.

Ennek eredménye, hogy a trans-o-flex is dinamikusan növeli az export-import viszonylatban elérhető célországok számát. A hazai vállalat ez évben további növekedésben bízik, ezért is tervezi a logisztikai központ fejlesztését és átköltöztetését.



Az Osztrák Posta által tulajdonolt, csomaglogisztikára specializálódott vállalat gyűjtőfuvarozási rendszerben továbbít ügyfelei számára kereskedelmi árukat és egyéb küldeményeket. 2011-re annak ellenére sikerült növelnie belföldi és nemzetközi küldeményeinek számát, hogy az amúgy is sokszereplős csomaglogisztikai piacon kiéleződött árharc vette kezdetét és a gazdasági válság ezen a területen is éreztette hatását.



A trans-o-flex nemzetközi forgalma az Eurodis hálózat dinamikus térhódításával csak tovább bővült, mivel az eddigi öt célország mellé további kilenc desztináció került: a trans-o-flex többek között már az Egyesült Királyságba, Spanyolországba, Portugáliába, Franciaországba és Olaszországba is szállít küldeményeket. A 2011. első negyedéves teljesítménye az előző év záró negyedévéhez viszonyítva az összes nemzetközi küldeményforgalomban 7%-kal emelkedett, míg a két üzleti év ugyanazon negyedéveinek összehasonlításában jelentős, háromszoros volumennövekedés realizálódott.



„Eddig is az építkezésben hittünk, nem lesz ez másként idén sem” – mondta Pesztericz Péter, a trans-o-flex Kft. ügyvezető igazgatója. – „Bízhatunk az anyavállalatunk hátterében, az így kihasználható együttműködési lehetőségekben, de magunk is a további fejlődésben gondolkodunk, szeretnénk továbbra is meghatározó szereplője lenni a magyar CEP-piacnak. Éppen ezért már előkészítés alatt áll a logisztikai központunk új telephelyre való költözése, illetve jelenleg is dogozunk olyan korszerű informatikai megoldásokon alapuló szolgáltatások bevezetésén, amelyek hozzájárulnak megbízóink sikereihez.”

http://ingatlanhirek.hu

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!