Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 12. Nemzetközi Konferenciája

0

Idén 12. alkalommal került megrendezésre a Nagyvállalatok Logisztika Vezetőinek Konferenciája, amelynek 2018. május 31-június 1. között a tapolcai Hunguest Hotel Pelion adott otthont. A konferencia fő témája a digitalizáció, automatizálás, a jövőbe mutató technológia volt.  A téma aktualitását és fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2008-ban útjára indított sorozat idén közel 300 fővel büszkélkedhetett.

A konferencia egy kerekasztal beszélgetéssel kezdődött, amelynek fő témája a digitalizáció volt. Ezután Nyul Attila, az Antenna Hungária Zrt.  logisztikai és készletgazdálkodási osztályvezetője ismertette a 2017-es FINA Vizes Világbajnokság logisztikai kihívásait, azt, hogy hogyan tartható az előre megbeszélt forgatókönyv egy ilyen eseményen és hogyan lehet alkalmazkodni a folyamatosan módosuló igényekhez. Őt követte Mayer Zoltán (Ghibli Kft.) és Bodor Árpád (e-track Informatikai Kft.) az áruk védelméről szóló előadásukkal. Majd Maróti Dániel (Pápai Hús Kft.) és Krasnyánszki Sándor (Cola Trans Kft.) avatta be a hallgatóságot a Pápai Hús sikertörténetébe, valamint a résztvevők különböző hústermékeket kóstolhattak, amely targoncán érkezett az előadóterembe. A délelőtt zárásaként Bereczki Balázs (Pernod Richard Hungary Kft.) elmondta, hogyan lehet win-win szituációval zárni az ellátási láncban felmerült helyzeteket.

A délután folyamán a résztvevők több workshop közül választhattak. Az első blokkban a raktártechnikai és áruvédelmi témák kerültek előtérbe, míg a második blokkban az automatizálásé és raklapoké volt a főszerep.

Mint minden évben, idén is díjazásban részesültek a gálavacsorán azon Klubtagjaink, akik abban az évben a logisztikai szakmáért kiemelkedő munkát végeztek, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, mely a hazai szakma számára is példamutató. Idén ezt a kitüntetést Mayer Zoltán (Ghibli Kft.) és Kiss Ádám a Jungheinrich Hungária Kft. képviselői kapták a Logisztikai Csapatbajnokságban vállalt kiemelkedő szerepükért.

A Klubba belépő új tagok is elismerésben részesültek továbbá a Logisztikai Csapatbajnokság győztes csapatait illető 1.000.000.- Ft összértékű díjak is ünnepélyes keretek között kerültek átadásra. A Levegő Munkacsoport és a Klub közös környezetvédelmi elismerése, a Radó Dezső díj idén Farkas Gergelyt, a GLS Hungary Kft. ügyvezetőjét illette. A díjat olyan hazai szakemberek kapják, akik kiemelkedő eredményeket értek el a szállítás okozta környezetszennyezés csökkentésében.

A gálavacsora során Kiss Balázs illuzionista és bűvész varázsolta el a közönséget.

A korábbi évekhez hasonlóan nemcsak résztvevőink voltak jelen számos országból, de előadónk is érkezett külföldről. Stef Cornelis (Transport&Environment) a fenntartható közúti árufuvarozásról tartott előadást, majd Katona Tamás (Berton Világítástechnika Kft.) a megfelelő raktárvilágításról és Sóvári János (Jungheinrich Hungária Kft.) a jövő energiatárolásáról beszélt. Ezt követően Tari Annamária pszichaterapeuta avatta be a hallgatóságot az X, Y és Z generációk közötti különbségekbe. A konferencia második napja egy pódium beszélgetéssel zárult, ahol Risztov Éva mesélt pályafutásáról.

A sikeres konferenciasorozat a hazai szakmai életben egy kivételes lehetőség arra, hogy a gyakorló szakemberek egymással aktuális, napi problémáikat megosszák, vagy őket foglalkoztató stratégiai kérdésekben eszmét cseréljenek. A konferencia másik erőssége, hogy értékes szakmai kapcsolatok születnek a rendezvény ideje alatt, mellyel a logisztikai szakemberek egy közösséggé fejlődnek, hiszen csapatban rejlik az erő.

Forrás: Ghibli Kft.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!