Navigáció kamionok igényeire szabva

0
A navigációs megoldás a 3,5 tonnánál nagyobb járművek speciális igényei, tulajdonságai alapján választja ki a legmegfelelőbb útvonalat.
 
 
A hazai piacon elsősorban a navigációs eszközeiről ismert WayteQ Europe Kft. ezúttal kifejezetten a kamionok számára kifejlesztett navigációs megoldással jelentkezett. Az x960BT és az X850 GPS-ek mellé ugyanis elérhető a Sygic Truck szofver, amely a 3,5 tonnánál nagyobb járművek speciális igényei, tulajdonságai alapján választja ki a legmegfelelőbb útvonalat.
 
A helyszínre történő biztonságos és optimális eljutást a vezetéshez szükséges minden figyelmeztetés megjelenítése biztosítja, úgy, mint a vasúti átjárók, rögzített sebességmérő kamerák, sebességkorlátozások. Ezek akár valós időben, azonnal is lekérhetőek az interneten keresztül, új, online szolgáltatások révén.
 
A szoftver a veszélyes anyagokat szállító cégek számára is következetesen használható, a különböző utasítások nyelvét pedig több mint 20 közül lehet kiválasztani. Mindemellett megjeleníthetőek az útvonal környékén található éttermek, szállodák, pihenők is, nyitva tartással, telefonszámmal együtt.
 
Mind az x850 mind pedig az x960BT esetében a GPS vételről és a készülék számítási műveleteinek elvégzéséről a kétmagos SirfAtlas V processzor gondoskodik. Az x850 4,3 hüvelykes képátlóval bír, míg nagyobb testvére 5 hüvelykes mérettel rendelkezik. Mindkét készülék könnyedén használható a navigáció mellett multimédiás célokra is.  A Windows CE 6.0 operációs rendszerrel megjelenő készülékek zene- és videolejátszás mellett Flash videókat, fényképeket, vagy szöveges állományokat is képesek megjeleníteni.
 
A Truck szoftverek segítségével a WayteQ GPS navigáción automatikusan beáll a térképek megjelenítése. Gyenge fényviszonyok, éjszakai használat esetén a navigáció sötétebbre vált, a fény intenzitása kisebb lesz, így kevésbé lesz zavaró, ugyanakkor a láthatóságot, olvashatóságot ez természetesen nem befolyásolja.
 
A WayteQ x960BT Truck ajánlott bruttó 48.900 Ft-os, míg a WayteQ x850 Truck ajánlott bruttó 40.900 Ft-os áron kapható.
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!