Startupokat toboroz a K&H

0

A K&H fenntarthatósági stratégiájának része a vállalkozásösztönzés. Ezért a pénzintézet több mint 30 éves szakmai hátterével most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. Ezt a célt tűzte maga elé a Start it @K&H inkubátorprogram, amely az ingyenes vállalkozói infrastruktúra mellett folyamatos képzést, dedikált iparági mentorokat és nemzetközi kapcsolatrendszert kínál a startupok igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva. A programban való részvételre február 10-ig, a www.khstartit.hu oldalon jelentkezhetnek a startupok.

Magyarország kiváló háttérország a fejlesztésekhez, és több száz ötlet vár megvalósításra, a startup ökoszisztéma azonban egyelőre csak kevés igazán sikeres nemzetközi projekttel büszkélkedhet. Ennek feloldására a nagyvállalati szektornak nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a tehetséggondozásra, az innovatív ötletek inkubációjára.

„Az elmúlt 30 év tapasztalataira alapozva és több százezer cég fejlődésében szerepet vállalva elmondhatjuk, hogy a K&H érti a hazai vállalkozások igényeit, ezért ezt a tudást felhasználva olyan szakmai hátteret, segítséget tudunk nyújtani a startupok számára, ami a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a vállalkozások igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva, kellően részletes szakmai információt adjunk, és tanácsadással segítsük őket abban, hogy könnyebben, gördülékenyebben váljanak startupból, ígéretes ötletből, sikeres és nyereséges vállalattá” – mondta el Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának vezetője a cég saját, Start it @K&H inkubátorának bemutatásakor.

Ebbe a gondolkodásba illeszkedik a Start it @K&H inkubátorprogram, ami Budapest szívében ingyenesen biztosítja mindazt az infrastruktúrát, amire egy induló startup vállalkozásnak szüksége lehet. Az alkotói légterű, inspirációforrásként is szolgáló közösségi térben a programban részt vevő startupok folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak, kéthetente nyilvános előadásokon keresztül találkozhatnak a különböző szektorok szakértőivel, és dedikált iparági mentorok segítik a vállalkozás lendületes fejlődését. Mindezek mellett pedig a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerén keresztül bekapcsoljuk a startupokat az üzleti vérkeringésbe – hiszen a végső cél a globális megmérettetés és siker.

„Inkubátorprogramunkba nagy fejlődési potenciállal rendelkező, jellemzően korai fázisban lévő startupok jelentkezését várjuk február 10-ig a www.startitkh.hu oldalunkon, ágazati korlátozások nélkül. Olyan, még az ötletfázisban lévő induló cégeket keresünk, ahol az elképzelés, a csapat és az elkötelezettség is megvan a robbanásszerű fejlődéshez” – hívta fel a figyelmet Németh Balázs.

„Számtalan jó ötlet születik világszerte, és itt Magyarországon is több száz vállalkozás topog a globális siker kapujában, többségük azonban mégsem jut el addig, hogy nemzetközi sikereket érjen el. Ennek oka az, hogy az ötlet és az induló csapat elkötelezettsége önmagában nem elegendő a sikerhez, szükség van egy szakértő megvalósító csapatra is. Társadalmi felelősségvállalási stratégiánknak ezért is része a vállalkozásösztönzés, melynek részeként mindenképpen szükségét látjuk, hogy támogassuk ezt a lendületes, a jelen kor kihívásaira új megoldásokat kereső startup világot” – mutatta be az inkubátorok szerepét Németh Balázs.

Forrás: K&H

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!