Tízből négy vállalkozás nagykorú

0

A hazai kkv-k nagy része több mint 20 éves múltra tekint vissza, miközben az 5 év alatti cégek aránya elenyésző – derül ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből, amely arra kereste a választ, hogy mióta működnek a hazai vállalkozások.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, március 31-i adata szerint Magyarországon több mint 535 000 bejegyzett társas vállalkozás működik. „A kkv-k piaci jelentőségéhez kétség sem férhet, a bruttó hazai termék felét ők állítják elő, valamint a foglalkoztatottak több mint kétharmadának biztosítanak munkahelyet. Mindezek alapján elmondható, hogy a kkv-k adják a magyar gazdaság gerincét, de vajon tudjuk-e, hogy átlagosan mióta működnek ezek a vállalkozások. Erre a kérdésre kerestük a választ a K&H: üzletet ide! vállalkozásösztönző programunk keretében” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Tinédzserek és nagykorúak

A K&H 500 hazai kkv megkérdezésén alapuló felmérése szerint a cégek zöme már túl van a korai gyermekkoron. „A vállalkozások legnagyobb része, 41%-a a húszas éveit tapossa. Közel ugyanilyen arányban (39%) vannak azok, amelyek több mint tíz éve működnek. Minden hetedik vállalkozás már elérte az iskolás, azaz a 6 éves kort, míg ennél fiatalabb cégekkel csak elvétve találkozhatunk (5%). A hazai kkv szektor tehát nagyrészt stabil, viszonylag komoly múlttal rendelkező cégekből áll” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán.

Ha a különböző árbevétel-kategóriákat nézzük, az látható, hogy a cégméret és a működési idő között nincs egyértelmű összefüggés. Ugyan a középvállalkozások között találjuk a legtöbb régi motorost, mivel közel felük több mint húsz éve működik, őket azonban a mikrovállalkozások (44%) követik, míg a kisvállalkozásoknál ez az arány 36%. Utóbbiaknál a legmagasabb azonban a tinédzser korban levő, azaz a 10-20 éve működő cégek aránya (48%).

 

Elöregedő kkv szektor? 

A különböző ágazatoknál nincs lényeges különbség a működési időt illetően. A szolgáltató és ipari szektorban szinte ugyanolyan arányban találkozhatunk 20 évesnél idősebb vállalkozásokkal, mint a nagy hagyományokkal bíró mezőgazdaságban, miközben a kereskedelemben inkább a 10-20 éves átlagéletkor jellemző (45%). Ami a friss cégeket illeti, alig találunk maximum 5 éve működő vállalkozásokat: a kereskedelemben a cégek 7%-a, a szolgáltató szektor 6%-a, az ipar, építőipar 2%-a, míg a mezőgazdaság mindössze 1%-a van ebben a korban.

Egy év elején ismertetett elemzés szerint kismértékben ugyan, de nőtt a cégalapítási hajlandóság az elmúlt évben. Szám szerint több mint 26 ezer vállalkozást hoztak létre tavaly, 1300-zal többet, mint 2015-ben, de még ezzel együtt is minden új vállalkozásra közel két megszűnő cég jut. ”A növekedés mindenképpen örvendetes, a cégalapítási kedv azonban továbbra is viszonylag alacsony, így figyelni kell arra, hogy a kkv szektor ne öregedjen el.  Ehhez is segítséget nyújt a K&H: üzletet ide! vállalkozásösztönző programunk, amelyben a lakossági igényekhez igazodó vállalkozási lehetőségeket, lokáció alapú gazdasági adatokat és a vállalkozás működtetéséhez hasznos tippeket adunk” – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

Forrás: K&H Csoport

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!