Új gyártócsarnokot épített a KÉSZ Kecskeméten

0

Új hegesztő-gyártócsarnokkal bővítette acélszerkezet-gyárát a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. Kecskeméten, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 583 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segített.

Az 1,17 milliárd forint összértékű új gyártócsarnok átadásán Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár elmondta: a kormány kiemelt feladatának tekinti segíteni versenyképességük megtartásában és növelésében azokat a vállalkozásokat, amelyek nagyban hozzájárulnak a nemzetgazdaság teljesítményéhez, de a szigorú előírások miatt elesnek az uniós pályázati források többségétől. A KÉSZ Kft. ezek közé tartozik. A vállalat az acélszerkezet gyártás területén ugyanis komplex, a tervezéstől a gyártáson át a szerelésig, a piaci igények teljes palettáját lefedő szolgáltatást nyújt, de jól ismert az újítási, innovációs képességéről is.

Az államtitkár kiemelte: a 2015-ben elindított nagyvállalati beruházási program keretében 2015 óta 49 nagyvállalat több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházásának elindítását segítették elő, és összességében mintegy 1650 új munkahely létrejöttéhez járultak hozzá. Beszélt arról is, hogy ebben az évben is legalább 15 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. Ugyanakkor a programban való részvétel feltételei néhány pontban változtak. Előnyt jelent ugyanis, ha a fejlesztések kapcsolódnak az Irinyi tervhez és az Ipar 4.0 megoldások alkalmazásához, a támogatott vállalkozások pedig előleget vehetnek igénybe.

Uhrinyi Balázs, a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. ügyvezetője elmondta: a KÉSZ fennállásának 35 éve alatt 29 országba exportált szerkezeteket. Ezt a lehetőséget csak folyamatos fejlesztéssel lehet fenntartani, hiszen a térségben óriási a verseny. Az új gyárrészleg kialakítását a megnövekedett hazai és nemzetközi megrendelések indokolták. Az új csarnoknak köszönhetően 40 új munkahely jön létre, és ezáltal a kecskeméti KÉSZ acélszekezetgyár kapacitása 30 százalékkal nő majd. A gyár az új gépeknek és eszközöknek köszönhetően – a kapacitásnövekedés mellett – nagyobb méretű acélszerkezetek gyártására is alkalmas lesz.

A projekt keretében a meglévő nyitott, fedett raktér épületét burkolták körbe, és így egy zárt gyártócsarnokot alakítottak ki a már meglévő festőüzem mellett. A beruházás során egyebek mellett lézervágó és hegesztőgépet, festő-technológiai berendezést, kompresszor állomást, hidraulikus CNC-élhajlítót, valamint 3D lézerszkennert vásároltak.

A KÉSZ Ipari Gyártó Kft. a magyarországi építési piac egyik meghatározó társasága. A 25 ezer négyzetméter alapterületű, speciális berendezésekkel felszerelt acélszerkezet-gyártó központ Magyarország és Európa egyik legmodernebb ilyen jellegű létesítménye, gyártókapacitása meghaladja az évi 16 ezer tonnát. Fő profilját a nehézipari, energetikai, építőanyag-ipari, vegyipari és környezetvédelmi létesítmények technológiai acélszerkezetei, vázszerkezetei jelentik. Emellett az üzem megrendelés-állományának jelentős részét képezik a különböző funkciójú épületek: a gyártó- és raktárcsarnokok, hangárok, sportcsarnokok, bevásárlóközpontok acélszerkezetei.     

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!