Új Volvo Group Truck Center márkaszerviz nyílt Pécsett

0

Június 15-én ünnepélyes keretek között megnyílt a pécsi Volvo Group Truck Center, amely Volvo tehergépkocsik és autóbuszok, illetve Renault Trucks tehergépkocsik hivatalos márkaszervizeként várja ügyfeleit.

„Nagy öröm számunkra az új Volvo Group Truck Center megnyitása Pécsett, ugyanis ebben a térségben 2010 óta nem működik hivatalos Volvo Trucks márkaszerviz, idén január óta pedig Renault Trucks márkaszerviz sem. Holott ez stratégiailag egy igen fontos régió, mindkét márka jelentős hagyományokkal és viszonylag nagy, illetve összetett haszonjármű-populációval rendelkezik itt, beleértve kommunális tehergépkocsikat, valamint városi buszokat is.” – mondta Illés Dávid, a Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

„Hosszú keresés után találtuk meg ezt a telephelyet Pécs kapujában, a 6-os főút mellett, amely elhelyezkedésében, méreteiben és kialakításában is megfelelő ahhoz, hogy a Volvo Trucks, a Volvo Buses, illetve a Renault Trucks márkáktól megszokottan magas színvonalú kiszolgálást nyújthasson.” – tette hozzá Váncsodi Réka, a Volvo Hungária Kft. marketingigazgatója.

Jelenleg a műhely egy kisebb átmenő beállással rendelkezik kishaszonjárművek számára, valamint egy nagyobb csarnokkal, ahova akár öt nyerges vontató vagy négy vontató és egy szerelvény, illetve csuklós busz is befér. A szervizben új elszívók, új olajkezelési központ, új, négyoszlopos emelők, diagnosztikai berendezések, féktárcsa-esztergapad, padlóba épített fékpad, fényszóróállító berendezés és motorforgató pad áll rendelkezésre, így tehergépkocsik és autóbuszok teljes körű javítására is alkalmas. Június végétől már tachográfok illesztését és hitelesítését is el tudja végezni a 24 órás telephelyőrzéssel biztosított kirendeltség. Ezen kívül a pécsi szerviz 24 órás segélyszolgálatot is működtet.

„A műhely infrastruktúráját és ezzel együtt a szolgáltatásainkat is folyamatosan fejlesztjük. A tervek szerint jövőre elkészül egy átmenő kialakítású vizsgasor aknával, és pótkocsik szervizelésére is felkészülünk. Továbbá hamarosan megoldjuk, hogy a csarnok túloldalán is ki lehessen kanyarodni nyerges szerelvénnyel, illetve csuklós busszal az udvaron.” – magyarázta Csicsman Zsolt, a pécsi Volvo Group Truck Center vezetője. Csicsman Zsolt csapata jelenleg egy munkafelvevőből, egy adminisztrátorból és öt szerelőből áll össze, közülük többen is nagy tapasztalattal rendelkeznek Volvo, illetve Renault haszonjárművek szervizkiszolgálásában.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!