Újabb fejlesztések a Budapest Airporton

0

Szárnyalnak a logisztikai beruházások a repülőtéren, nő a cargo forgalom, a Budapest Airport pedig máris újabb fejlesztéseket tűzött napirendre. Mindez része a Budapest Airport BUD 2020 névre keresztelt, mintegy 160 millió eurós, azaz 50 milliárd forintos repülőtér fejlesztési programjának.

Teljes gőzzel üzemel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Terminálja tőszomszédságában átadott két új logisztikai bázis, a TNT és a DHL Express új raktár- és irodaközpontja. A két korszerű logisztikai bázist nyáron vehette birtokba a két nemzetközi csomagküldő szolgálat, az építkezés alig egy évet vett igénybe.

A DHL Express új logisztikai bázisának legfontosabb eleme a 6 000 négyzetméteres raktár és szortírozó, mellette egy 2 400 négyzetméteres irodaház kapott helyet, míg a bázis teljes területe eléri a 60 000 négyzetmétert, beleértve a teherautók számára kialakított parkolót és manőverező területet. A DHL Freight és a Global Forwarding üzletág mellett már a DHL Express is a repülőtéren működik.

A TNT, amely naponta közlekedő Boeing B757-200F típusú repülőgéppel bonyolítja le a magyarországi áruforgalmat, idén júniusban vette át az új repülőtéri bázist. A korszerű létesítmény hozzájárul a szolgáltatási színvonal emeléséhez, a szállítási határidők további rövidítéséhez. A TNT új raktárának alapterülete eléri az 5 000 négyzetmétert, további 3 000 négyzetmétert foglalnak el az irodák, a kamionok manőverezési területe pedig 8 500 négyzetméter.

Csak ez a két beruházás több, mint 600 újabb munkahelyet jelent a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely a jelenlegi mintegy 12 000 dolgozójával a legnagyobb munkáltató a dél-pesti régióban. Ráadásul a Budapest Airport – tekintettel a légi teheráru szállítás rendkívül dinamikus növekedésére – máris újabb beruházást terveit készítette el. A 2. Terminál közelében jövőre elkezdődik egy újabb, Cargo City névre keresztelt logisztikai központ építése. Ezen keresztül akár évi 250 000 tonna légi teheráru indulhat vagy érkezhet Magyarországra, a jelenlegi forgalom legalább kétszerese.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!