Vadonatúj Boeing 777-es teherszállítókkal bővült a DHL nemzetközi flottája

0

A DHL által rendelt Boeing 777-es teherszállítók közül az első gép már meg is kezdte szolgálatát. Május 25-én, operációs bázisáról, a Cincinnati-ben lévő ÉszakKentucky nemzetközi repülőtérről (CVG) indult útjának. DHL színeinek megfelelően, sárga-piros színekbe öltöztetett 777-es megkapta regisztrációs számát (N-705GT) és már el is indult első kereskedelmi célállomása, Bahrain felé.

Azáltal, hogy a DHL üzemanyag-hatékony és megbízható teherszállítókra cserélte régi flottáját, még gyorsabban tud reagálni az expressz szolgáltatások iránti, globálisan is egyre növekvő igényekre. Az új repülőgépek használatával erősödik a DHL nemzetközi szolgáltatása és még hatékonyabban köti össze a főbb DHL központokat, így Cincinnati-t, Lipcsét, Hongkong-ot és a többit. A Southern Air légitársaság által üzemeltetett repülőgép hamarosan már ütemezett útvonalakon is indul.

“Az első 777-es Boeing érkezése egy mérföldkő volt az interkontinentális flottánk átszervezésében. Ezeknek a hatékony, hosszú távon is alkalmazható, nagy kapacitású repülőgépeknek, illetve a non-stop járatoknak köszönhetően, több piacon tudunk megjelenni és kiszolgálni az igényeket. Ráadásul ezekkel az eszközökkel a fenntarthatósági stratégiánkat is elősegítjük, azaz a 2050-ig teljesítendő ‘zéró-kibocsátás’ tervét” – mondta John Pearson, a DHL Express vezérigazgatója.

A Boeing 777-es 112 tonna (hasznos súly) teherbírással rendelkezik és 9200 kilométeres távolságot képes megtenni – ennek a típusnak van a legnagyobb befogadóképessége és kapacitása a két motoros teherszállítók között. Üzemanyag-hatékonyabbak és megbízhatóbbak ezek a modellek, mint a régiek – 18 százalékkal kevesebb a széndioxid-kibocsátása a lecserélt gépekhez képest. A korábban használt B747-400s típusú repülőket fokozatosan cserélik le, ahogy megérkeznek az új modellek. További három B777-es érkezését még idénre várják.

DHL Express több, mint 260 dedikált légi járművel dolgozik és 17 légitársasággal áll partnerségben. Naponta 600 járatot indítanak, több mint 220 országban és területen.

Forrás: DHL

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!