Western csizmás fenegyerekek helyett magasan kvalifikált szakemberek

0

Magyarországon a közúti áruszállítás a kétezres évek végének átmeneti visszaesése óta az egyik legdinamikusabb fejlődési potenciállal rendelkező ágazat: a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Trendek kiadványának előrejelzése szerint ötévente 10 százalék körüli teljesítménynövekedéssel 2050-re csaknem megduplázhatja az ezredfordulón mért teljesítményét. Miközben az ágazat munkaerőhiánnyal küzd, a csúcsra járatásához szükséges technológiai fejlesztések egyre felkészültebb és képzettebb kollégákat követelnek.




A hazai közúti áruszállítási ágazat teljesítménye az ezredfordulón 18 milliárd tonnakilométer volt évente, mára jóval meghaladja az évi 30 milliárd tonnakilométert, s a szakemberek 25-30 éven belül évi 45 milliárd tonnakilométer körül várják az ágazati teljesítményt. Az eredmények és az optimista előrejelzések hátterében egyértelműen felfedezhetőek az ágazat körüli technológiai fejlesztések, amelyek közül a haszonjármű-ipari innováció mellett kiemelkedő sikertényezőként jelennek meg a flottakövető, azaz telematikai rendszerek.

A telematikai szolgáltatást igénybe vevő áruszállító vállalkozás tíz évvel ezelőtt azt tudta, hogy hol járnak az egyes járművei; mára azonban ennél jóval komplexebb, a költségoptimalizálásban – tehát a versenyképesség megtartásában és növelésében – is nélkülözhetetlen megoldásokat kap. „A közúti árufuvarozás és a mára ettől el nem választható logisztika számára a tervezhetőség az egyik legfontosabb tényező. A tervezéshez pedig információkra és az információk célzott eljuttatására van szükségünk. Mára a telematikai szolgáltatónktól nem csak arra vonatkozó információkat kapunk, hogy hol jár a járművünk, hanem folyamatosan követni tudjuk annak összes paraméterét, információkat kaphatunk a szállított áruról. A telematikai rendszer a szállítmányozás teljes folyamatának monitorozására alkalmas, amivel jelentősen hozzájárul a tervezhetőséghez és költségek optimalizáláshoz” fogalmazott Varga József, a nemzetközi fuvarozással és logisztikával foglalkozó K és V Kft. ügyvezetője.




A telematikai rendszerek fejlődésének eredményeként jelentőset változott a gépjárművezetők feladata, képzése és a tőlük elvárt kompetenciák köre is. A vezetéstechnikai és a jármű működésével kapcsolatos paraméterek monitorozása lehetővé teszi, hogy minden sofőr a biztonság és a költséghatékonyság keretei között tartva használja a tehergépjárművet, illetve, hogy a telematikai rendszerek által szolgáltatott adatok alapján a pilóták személyre szabott képzéseket kapjanak. „A köztudatban korábban a western csizmát viselő, szabad szájú, az utakat korlátlanul uraló kamionosok képe honosodott meg. Ennek a képnek mára szinte semmi köze sincs a valósághoz. A tehergépjármű vezetőket szigorú követelmények között tartják az elvárások, amelyeket a telematikai rendszereknek köszönhetően tudunk érvényesíteni” emelte ki Szabó György, a nemzetközi fuvarozó Prévost Hungária Kft. ügyvezetője.

A magyar közúti árufuvarozói ágazat jelenleg munkaerőhiánnyal néz szembe, amelynek egyik oka éppen a mind magasabb elvárásokból fakad. A telematikai rendszerek szolgáltatásait kiaknázó fuvarozó vállalatok a legtöbb esetben a pontos monitoring által mért üzemanyag-megtakarítást a járművezetők dinamikus bérezési rendszerébe építik motivációs elemként, ugyanakkor teljesítményük értékelésében jelentős szerepet játszanak a megfigyelt vezetéstechnikai paraméterek is. „Az egyszerű flottakövetés korszaka végérvényesen lezárult. A telematikai szolgáltatónak nem elég egy alaprendszert kínálnia, csak az ügyfelek igényei szerint végrehajtott fejlesztésekkel tudja megtartani versenyképességét. Mára a telematikai rendszert sok esetben a vállalatirányítási rendszerhez, a raktárnyilvántartást vagy a megrendeléseket kezelő rendszerekhez integráljuk, mert az így megjeleníthető adatok időt és pénzt takarítanak meg ügyfeleinknek” – foglalta össze Farkas Károly, a hazai tulajdonú telematikai szolgáltató, az i-Cell Kft. operatív igazgatója. (A Prévost Hungária Kft. és a K és V Kft. egyaránt idén tíz esztendeje az i-Cell Kft. partnere.)

A közúti fuvarozói ágazat jelentőségét az is mutatja, hogy a KTI Trendek kiadványának 2013-as adatai szerint Magyarországon a teljes áruszállítás 75,5 százaléka közúton, 20,5 százaléka vasúton, 4,1 százaléka pedig vízen történt. Ugyancsak 2013-ban a közúti árufuvarozás aránya az Egyesült Királyságban, Dániában és Olaszországban 86 százalék, míg Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban és Írországban a 90 százalékot is meghaladta.




Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!