A KÖZOP szinte valamennyi fejlesztése támogatja a logisztikát

0

A Közlekedési operatív program (KÖZOP) 2007–13 között összesen közel 1985,5 milliárd forint (280 forintos euróárfolyammal számolva) támogatási keretet biztosít a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez, amelynek 85 százaléka uniós finanszírozás, a többit a költségvetés adja – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) márciusi fórumán. A támogatási szerzõdéssel még le nem kötött keret mintegy 626 milliárd forint.

A közlekedési infrastruktúra korszerűsítésére elsősorban az Új Széchenyi-terv (ÚSZT) forrásai használhatók a következõ években. A KÖZOP és a Regionális operatív program (ROP) keretébõl összesen közel 643 milliárd forint a közlekedési és közösségi közlekedési projektekre fordítható összeg. Az ÚSZT egyik fókuszterülete a közlekedésfejlesztési program, amely a logisztikai ágazat közlekedési feltételeinek javítását, ezen belül a közlekedési módok jobb összekapcsolását tûzi ki célul. A KÖZOP-ban megvalósuló fejlesztések átfogó célja az elérhetõség javítása a versenyképesség növelése és a társadalmi-területi kohézió erõsítése érdekében. A jó megközelíthetõség és a megfelelõ intermodális kapcsolatok vonzzák a mûködõ tõkét, orientálják a vállalkozások telephelyválasztását, közelebb hozzák a beszerzési és értékesítési piacokat, nagyobb teret adnak a munkaerõ mobilitásának és lehetõvé teszik többletjövedelmek realizálását a hazai és nemzetközi áruszállítás jobb kiszolgálása révén. A megfelelõen fejlett közlekedési infrastruktúra elõmozdítja a vidéki – esetenként hátrányos helyzetû – térségek felzárkózását, a gazdasági fejlettség térbeli kiegyenlítését.

Közvetlenül vagy közvetve a KÖZOP szinte valamennyi fejlesztése támogatja a logisztikát, amennyiben a fõ közlekedési hálózat korszerûsítése jobb infrastrukturális feltételeket teremt az áruszállítás és annak kiszolgálása terén. Célzott támogatásokat elsõsorban a közlekedési módok összekapcsolását, a gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának javítását segítõ 4. prioritás tartalmaz. Meghatározó jelentõségû komplex fejlesztési program zajlik a záhonyi térségben. Az 50 milliárdos keretbõl két kiemelt projektet támogatnak összesen 30,2 milliárd forinttal. A vasúti nagyprojekt a térség széles nyomtávú gerinc- és vontatóvágányhálózatát korszerûsíti közel 43 kilométernyi vonalon. A fejlesztés hozzájárul az Oroszországból és Ukrajnából, valamint a Távol-Keletrõl érkezõ áruk átrakodásához szükséges infrastruktúra javításához, és elõsegíti a helybeli logisztikai vállalkozások kibontakozását, fejlõdését.

A másik kiemelt projekt a térség belsõ közúti hálózatának az ipari, logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztése, amely a települések elkerülésével biztosítja a vállalkozói övezet jobb megközelíthetõségét. A térségben még két, már megvalósult kisebb közútfejlesztés, valamint Fényeslitke–Komoró térségében egy intermodális ipari-logisztikai terület kialakítása kap támogatást az Észak-alföldi operatív programból összesen közel 4,4 milliárd forint értékben. A KÖZOP-források egy részét – összesen 13,8 milliárd forintot – nyílt pályázat keretében használják fel. Kedvezményezettek lehetnek intermodális és regionális logisztikai központok, ipari parkok, regionális kereskedelmi repülõterek, valamint áruforgalmat bonyolító kikötõk. A pályázat célja a környezetbarát közlekedési módok használatának elõsegítése. A pályázatot az ÚSZT keretében 2011 júniusában írják ki újra, 3,99 milliárd forint kerettel. A minimális támogatás 50 millió, a maximális egymilliárd forint lehet. A pályázóknak legalább 15 százalék önerõt kell biztosítani a fejlesztéshez, és millió forint támogatásonként minimum 20 tonna intermodális átterelést kell vállalniuk. Két további konstrukció dotálja az áruszállítás terén a közlekedési módok összekapcsolását célzó közcélú fejlesztéseket: az egyik a projektek elõkészítését, a másik a kiemelt projektek kivitelezését. Az elõbbibõl eddig három kikötõi projekt (Csepel, Mohács és Baja) kapott támogatást megvalósíthatósági tanulmány készítésére.

A KÖZOP 2. prioritásából Magyarország vasútfejlesztési koncepciójának elkészítését (0,9 milliárd forint) és a meghatározó jelentõségû V0-s, a Budapestet délrõl elkerülõ vasútvonal kialakításának elõkészítését (1,2 milliárd) támogatják. E két projekt stratégiai jelentõségû az áruszállítás jövõbeni lehetõségeit illetõen, hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt. Az ÚSZT közlekedésfejlesztési programjában foglaltak alapján a gazdaságfejlesztési operatív programok (GOP) keretében hirdették meg 2011 elején a logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztését támogató pályázati felhívást. Ennek célja a Magyarországon áthaladó nemzetközi áruáramlatok magas hozzáadott értékû szolgáltatásokkal történõ ellátása, fõként az intermodális (szállítási módokat összekapcsoló) logisztikai központok fejlesztésével.

A regionális logisztikai centrumok felfuttatásával, az önállóan logisztikai szolgáltatást végzõk támogatásával a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége javul. A felhívás keretében – a logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése céljából – eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlanberuházásra, az információs technológia korszerûsítésére lehet pénzt igényelni. A pályázat keretében igényelhetõ vissza nem térítendõ támogatás összege minimum 25 ezer, maximum 250 ezer, intermodális logisztikai központok esetén maximum 500 ezer forint. Ezt a pályázatot 2007-ben és 2009-ben is meghirdették. Az elõbbiben 30 projektnek ítéltek meg támogatást, az idõközben történt visszalépések miatt 23 támogatási szerzõdést kötöttek meg, 5,1 milliárd forint értékben. A 2009. év végi kiírásra 62 beadvány érkezett, közel 16 milliárd forint támogatási igénnyel. Eddig 19 projekt kapott támogatói döntést, összesen 3,5 milliárd forint értékben. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a logisztikai központok, vállalkozások támogatása lehetõvé teszi, hogy Magyarország ne csak a tranzitország szerepét töltse be a nemzetközi áruszállításban, hanem a hazai vállalkozások logisztikai kiszolgáló tevékenységük révén valódi értéket adjanak az átmenõ áruforgalomhoz – mondta befejezésül Fónagy János.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!