A Rail Cargo Hungaria IT-fejlesztéssel automatizálja folyamatait

0

A Rail Cargo Hungaria Zrt. a 2009-ben indított informatikai modernizációjának köszönhetően érezhetően csökkentette a működéssel összefüggő költségeit, és javította eredménytermelő képességét. A társaság üzleti eredményének 2011. évi javulása mintegy 30 százalékban köthető az elmúlt három évben végrehajtott ITfejlesztésekhez. Ezek közül a legjelentősebbek a megrendelési és küldeménykezelési folyamatokat alakítják át.

A Rail Cargo Hungary (RCH) az anyavállalatának támogatásával megvalósuló informatikai fejlesztéssel korszerű vasúti árukezelési IT -megoldások birtokába jutott. A magyarországi viszonyokra és vasútüzemi előírásokra való adaptálás révén összhangba hozza munkafolyamatait a kontinens második legnagyobb vasúti fuvarozási csoportja, a Rail Cargo Austria AG (RCA) működésével, egyúttal átveszi azokat a technológiákat, amelyek segítségével optimalizálja tevékenységét, illetve javítja eredményességét. A három legfontosabb új alkalmazás, az elektronikus fuvarlevél, a teherkocsi ügyfélnél való tartózkodását nyilvántartó, valamint a megrendelt kocsik elosztását támogató rendszer már 2011-ben üzembe állt.

Az e-fuvarlevél a papír fuvarlevél nélküli munkát is lehetővé teszi, továbbá valamennyi fuvarlevél adatának teljes körű elektronikus nyilvántartására, feldolgozására és kezelésére – beleértve a vasutak közötti e-fuvarlevél adatátadását is – szolgál. A tartózkodás- nyilvántartó rendszer dokumentálja a teherkocsik ügyfélnél való tartózkodási idejét, egyszerűsíti az esetleges túltartózkodások elszámolását, illetve rögzíti a rakodási idő kedvezményeket, díjmentességeket. A kocsik elosztására szolgáló alkalmazás feladata a beérkező megrendelések rögzítése, a rendelkezésre álló kocsikészlettel való összevetése, optimalizált elosztása az igénylőknek.

A korszerűsítések helyfüggetlen, gyors, átlátható, egyszerű, időkímélő és környezetbarát küldemény-, illetve számlakezelést tesznek lehetővé. Alkalmazásukkal kiszámíthatóbbá válik a kiszolgálás, az ügyfelek pedig nyomon követhetik küldeményüket. A társaság idén is folytatja az RCA informatikai rendszereinek implementációját, amelytől a működési hatékonyság további javulását várja. A fejlesztések alapvetően a küldemények határátlépési információinak és a hálózati kocsimozgások pontos követésének támogatását szolgálják. Az árukezelési folyamatokat támogató informatikai megoldások alkalmazása az RCH munkatársaitól és a megrendelőktől egyaránt új típusú együttműködést igényelnek.

Egyre ritkább a személyes jelenlét az áru fel- vagy lerakásakor, a vasúti fuvarozásban teret nyer a bizalmi elv. A kezdetekben szokatlan árukezelési folyamatokkal a megrendelők megbarátkoztak: visszajelzéseik szerint 2012-ben a társaság szolgáltatásai gördülékenyebbek, átláthatóbbak lettek, az ügyintézés egyszerűbbé vált. A vállalat a rábízott küldeménybiztonság fokozásához is informatikai megoldást hívott segítségül. A győri Széchenyi István Egyetemmel és az Alsys-2000 Kft.-vel közösen GPS-alapú konténernyitás-érzékelő és nyomkövető áruvédelmi rendszert fejlesztett ki. A biztonsági berendezést a vállalat már több vonatán rendszeresítette. Alkalmazásától a vonatok elleni támadások, illetve árudézsmálás jelentős visszaszorítását várja a vasúttársaság – eddig nem hiába.

A biztonsági berendezés alapja egy speciális, úgynevezett intelligens lakatcsalád, amelynek elemeit a kocsiajtón kell rögzíteni. Az illetéktelen ajtónyitást rögtön érzékeli a berendezés és jeleket továbbít a távfelügyeleti központ ügyeletesének. A rendszer a nyitásérzékelés mellett a biztonságos és átlátható árukövetés szempontjából fontos információk rögzítésére és kezelésére is alkalmas. A GSM és GPS alapon működő berendezés lehetővé teszi a kocsik pozíciójának követését. A készülék hosszú távon egyéb funkciók (például külső és belső hőmérséklet) rögzítésére, megjelenítésére is használható.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!