A UPS bejelentette, hogy 1,16 dolláros higított részvényenkénti nyeresége 2013 harmadik negyedévében 9,4%-os javulást jelent az előző év azonos időszakának korrigált eredményeihez képest. A vállalat teljes bevétele 3,4%-os növekedést követően 13,5 milliárd dollár lett, melyet első sorban az e-kereskedelem számára kézbesített csomagok növeltek.
A szeptember harmincadikával befejeződött három hónapos időszak alatt a UPS világszerte több mint egy milliárd csomagot kézbesített, ami az előző időszakhoz képest 4,6%-os növekedés.
A napi csomagmennyiségben bekövetkezett növekedés első sorban a nemzetközi export illetve az amerikai belföldi közúti szállítás növekedésének volt köszönhető, melyek 6,7%, illetve 3,0%-kal növekedtek. Egyre több vásárló keresi az olcsóbb megoldásokat, amelyet mi sem mutat jobban, mint a késleltetett nemzetközi szállítmányokban tapasztalható 11%-os emelkedés.
“A UPS továbbra is olyan globális képességek kidolgozásán dolgozik melyek révén a vállalat kielégítheti ügyfelei változó ellátási lánccal kapcsolatos igényeit,” mondta el Scott Davis, a UPS elnök-vezérigazgatója. “Első sorban a feltörekvő piacokba, az egészségügyi logisztikába és a nemzetközi fogyasztói csomagszállítási modelljeink fejlesztésébe invesztálunk, ezáltal biztosítva, hogy a UPS mind az ügyfelei igényeinek, mind a részvényesei elvárásainak megfeleljen.”
Készpénzállomány
A szeptember 30-val záruló kilenc hónap során a UPS 3,6 milliárd dollár szabad készpénzforgalmat generált, 1,6 milliárd dollár értékű tőkeberuházás eszközlését követően. A vállalat 1,7 milliárd dollár értékben fizetett osztalékot – mintegy 9% növekedést részvényenként az előző évhez képest – és 2,9 milliárd dollárért vásárolta vissza 33 millió részvényét.
Amerikai belföldi csomagszállítás
Az Amerikai belföldi csomagszállítás harmadik negyedéves üzemi nyeresége 1,2 milliárd dollár volt, ami mintegy 16%-os növekedést jelent, az üzem árrés pedig 140 bázisponttal emelkedett 14,4%-ra. A bevételek 5%-kal 8,3 milliárd dollárra emelkedtek. A kiszállított mennyiség növekedése, a hatékonyság növelése miatt csökkenő költségek, a biztonságosság növelése, valamint a plusz egy működési nap is hozzájárult a javuláshoz.
A napi csomagmennyiség 2,3%-kal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest, ezt főként az e-kereskedelemből származó szállítmányok mennyiségének növekedése eredményezte, mind a B2B, mind a B2C piacon.
Nemzetközi csomagszállítás
A nemzetközi bevétel 2,5%-os növekedés után 3 milliárd dollár lett, a napi csomagforgalom 6,5%-kal növekedett. A napi export szállítmányok száma 6,7%-kal volt magasabb, az Európába irányuló szállítmányok 10%-kal növekedtek, míg az ázsiai növekedés jelentéktelen volt. Az USA-n kívüli belföldi volumennövekedés 6,3% volt, ezt főként az európai és kanadai növekedés eredményezte.
Az üzletág teljes üzleti nyeresége 417 millió dollár volt, ami 32 millió dolláros csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, főként a valuta és üzemanyagár 75 millió dolláros negatív hatása miatt. Az 13,8%-os üzemi árrés továbbra is a legjobb az iparágban.
A UPS bővítette a jelenlétét és szolgáltatás portfólióját Mexikóban. A nemrég bejelentett ajánlatok között van az iparág első USA-ból induló biztosított földi kiszolgáló szolgáltatása, az Ázsiából induló LCL Ocean szolgáltatás, illetve a kibővített kiskereskedelmi jelenlét Észak-Mexikóban.
Ellátási lánc és teheráru
Az üzleti eredmény 7%-kal javult, 201 millió dollárra, az üzemi árrés pedig 60 bázisponttal bővült, 8,9%-ra. Szegmens bevétele 2,25 milliárd dollár, valamivel alacsonyabb az előző évi azonos periódushoz képest, mivel a UPS teheráru üzletágának növekedését a forwarding üzletág csökkenése ellensúlyozta.
A disztribúció üzletág üzemi nyeresége és árrése növekedett az egészségügyi üzletági infrastrukturális és technológiai fejlesztésére fordított befektetések ellenére. Az egészségügyi és a postai szolgáltatások üzletág bevétel növekedését a high tech szektor csökkenése ellensúlyozta.
A forwarding üzletág tekintetében az üzleti eredmény és az üzemi árrés is növekedett. A tengerentúli szállítmányozás és a ügynöki tevékenység növekedése, illetve a költségmenedzsment tevékenységek egyaránt hozzájárultak a növekedéshez.
Kilátások
“A harmadik negyedéves eredmények erősek voltak és a várakozásainknak megfelelően alakultak,” mondta Kurt Kuehn, a UPS pénzügyi igazgatója. „A negyedik negyedévre tekintve, bár némely meghatározó kiskereskedelmi szereplő óvatos az ünnepi szezon költéseivel kapcsolatban, továbbra is erős online értékesítésre számítanak.”
“A késői hálaadás Amerikában szűkebb ünnepi csúcsszezont eredményez, ami némi kihívást jelent majd,” folytatta Kuehn. „Mindazonáltal biztosak vagyunk benne, hogy a UPS képes lesz sikeresen szállítani az ünnepi időszakban. Ezért megismételtük a teljes évi iránymutatást a korrigált hígított részvényenkénti nyereségre vonatkozóan 4,65 dollárról 4,85 dollárra, 3%-ról 7%-ra történt növekedés a 2012-es évhez képest.