A UPS next-day szolgáltatást indított Hong Kongból Európába

0

A UPS bejelentette, hogy közvetlen járatokat indít Hong Kongból Európába, aminek köszönhetően a vállalat szélesebb körben elérhetővé teszi másnapi szállítási szolgáltatását és a nehézáru-szállítást Európából Hong Kongba.
 

Ezzel a néggyel együtt már a UPS 11 járata fog közlekedni Hong Kongból Európába hetente, ami így rendkívül megkönnyíti a cégeknek a régió lefedését, és több lehetőséget nyújt európai üzletek lebonyolítására.
 

Az új, naponta induló közvetlen járatok hétfőtől csütörtökig összekötik Hong Kongot Kölnnel, a már Dubaion keresztül eddig is közlekedő hét repülővel együtt. Amellett, hogy több lehetőséget nyújtanak a csomagszállításra, az új közvetlen járatok át fogják rajzolni a légi nehézáru-szállítás térképét. Továbbá mindezek eredményeképp a UPS most már több európai cél felé vállal garantált expressz szállítást Hong Kongból mint bárki más. Az új szolgáltatásnak köszönhetően 34 európai országban lett elérhető a vámmentes, valamint 18-ban a vámköteles kiscsomag és levél szolgáltatás.
 

A UPS kölni légikikötője a központja a vállalat kiterjedt európai légi és földi hálózatának, amely 460 létesítménnyel és 156 naponta közlekedő Európán belüli járattal biztosítja, hogy a cég szinte minden címre tudjon szállítani a kontinensen. Ez a világ legfejlettebb technológiái által támogatott, hatékony hálózat versenyelőnyt nyújt az ügyfeleinek azáltal, hogy bármilyen piacot elérhetnek ajtótól ajtóig csupán egyetlen logisztikai szolgáltató alkalmazásával.

„Hong Kong stratégiailag fontos piac a UPS számára a szárazföldi Kína közelsége, és a világ többi országával kialakított kapcsolatai miatt – mondta Dan Brutto, a UPS International elnöke. „Az EU az ázsiai piacok fontos kereskedelmi partnere lett, s ezeknek az új kereskedelmi útvonalaknak a biztosítása is sugallja az elköteleződést az ázsiai piacok iránt.”
 

„Közvetlen járataink jelentősen csökkentik az átfutási időt Hong Kong és Európa között, így biztosítva az ügyfeleknek gyors és hatékony alternatívát az európai partnerekkel történő üzleti tranzakciókra” – tette hozzá Derek Woodward, a UPS Asia Pacific elnöke. „A piac gyors elérése lehetővé teszi a cégeknek, hogy szinte azonnal reagáljanak a kereslet ingadozásaira, és ezáltal segíti a vevőik minél magasabb színvonalú kiszolgálását.”

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség szerint Hong Kong a leggyorsabban növekvő nemzetközi szállítmányozási piac a 2009 és 2014 közötti időszakra becsült 12.3%-os növekedési rátájával.
 

Az új szolgáltatás indulását természetesen marketing kampány is támogatta a nyomtatott sajtóban, online felületeken valamint kültéri reklámokon is egész Hong Kongban, tájékoztatva az ügyfeleket arról, hogy a UPS több európai országot ér el holnapra garantáltan, mint bárki más.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!