A vasúti kamionszállítás kilátásai

0

A kormányzati szervek, a pályavasút, az üzemeltető vasút és az operátor összefogásával a nehéz gazdasági környezetben is megvédhető az állami támogatás megszűnése miatt kritikus helyzetbe került vasúti kamionszállítás (ro-la) – mondta lapunknak Tomcsányi István.

A Hungarokombi Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kihasználásra kerülő szinergiák segítségével eredményes jövő előtt állhat ez a környezetet tudatosan kímélő közkedvelt árufuvarozási mód. A közúti teherforgalom egy részének a vasútra „terelése” mind a közösségi, mind a magyar közlekedéspolitikának kiemelten fontos eleme – emlékeztetett Tomcsányi István. Ezért Európa különböző országaiban adminisztratív előnyökkel, sőt közvetlen támogatással is szokás segíteni a kombinált fuvarozást és így a ro-lát is. Hazánkban 2007-től 2011 végéig volt hatályban olyan – az EU által is jóváhagyott – állami támogatás, amelynek célja a két alágazat közötti eltérő költségterhelések kiegyenlítése volt.

Mint ismeretes, a hazai vasúti közlekedés igénybevevőit egy nemzetközileg is magas pályahasználati díj terheli, amelynek megfelelőjét viszont a közutakat használó fuvarozók nem fizetik meg használatarányosan. A versenyképesség helyreállítása érdekében vezették be a kombinált fuvarozás részére kiutalt támogatást (költségkiegyenlítés), amelynek éves mértéke 900 millió forintról csökkent folyamatosan 550 millióig miközben a kormány a közúti útdíj 2009. évi bevezetésével számolt. A használattal arányos (elektronikusan megállapított) útdíjat azonban eddig még nem vezették be, ugyanakkor a ro-la támogatás rendszere kifutott, és nem került meghosszabbításra. Ez a ro-la forgalom számára nehéz, kritikus helyzetet okoz – véli Tomcsányi István –, hiszen amíg a közúton nem kell megfizetni a valós költségeket, addig azon a kamionok olcsóbban közlekednek, mint vasúton, és így a ro-la versenyhátrányba kerül. A kieső támogatás miatt 2012. január 1-jétől meg kellett emelni az árakat, és április 1-jétől további emelést kellett végrehajtani.

A cikk a Facebook ablak után folytatódik, csatlakozz Te is közösségünkhöz!

 

Mindezek hatására a rol-la forgalma visszaesett, és jövedelmezősége is olyan mértékben csökkent, hogy a szervezését és értékesítését végző Hungarokombi üzemi eredménye az első negyedévben negatív lett. Annak érdekében, hogy a forgalom ne álljon le, a társaság partnerével, az Ökombival közösen év eleji kedvezményt biztosított megbízóinak, és a továbbiakban is magasabb oda-vissza kedvezményt ajánlanak a jobb vonatkihasználás érdekében. Mindez azonban hosszú távon nem tartható fenn – mondja az ügyvezető igazgató. Az aránytalan költségterhelés ellen minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni kell. Ha az állami támogatás elérése most kilátástalannak is tűnik, nem szabad lemondani a pályahasználati díj csökkentéséről a ro-la számára. Ez ügyben tárgyalások folynak a kormányzati szervekkel és a vasúttársaságokkal. Mivel elvben minden fél érdekelt a ro-la fennmaradásában és az elektronikus útdíj bevezetését követő új helyzetben e fuvarozási mód fejlődésében, lehetőség mutatkozik egy közös áldozatvállalási modell kialakítására. Ha az állam hozzájárul a pályahasználati díjak csökkentéséhez a kamionszállító vonatok esetében, a pályavasút és az üzemeltető vasút olyan elszámolási módot határozhat meg, amely tükrözi az infrastruktúra igénybevétele során megmutatkozó rendszerelőnyöket, amelyeket ezek a speciálisan jól szervezett hatékony ro-la vonatok képesek nyújtani.

A Szegeden megrakott vonatok ugyanis egy mozdonnyal futnak ausztriai célállomásukig, jellegüknél fogva sehol nem kell megállniuk, ha csak ezt forgalmi okok nem indokolják. A határon a megállás ideje a mozdonyvezető-váltás idejére korlátozódik, hiszen a kifejlesztett adatátviteli rendszer már a feladáskor bevitt adatokkal biztosítja a szükséges információkat mindkét ország vasúttársasága számára feldolgozható módon. Mindezek azt támasztják alá, hogy ezek a vonatok alacsonyabb költséget indukálnak az infrastruktúra használata során, és ezért indokolt a pálya használati díjának mérséklése is. Mindezen túlmenően a Hungarokombi a vonatok hosszát alapos műszaki és forgalmi előkészítést követően 27-ről 29 vagonra kívánja növelni. A menetidőt pedig Szeged és Wels között az évekkel ezelőtti 14–15 óráról már 12–13 órára sikerült csökkentenie, és ezt szervezési munkával tovább kívánják folytatni, elérve akár a 10–11 órát is. Ez már azt is lehetővé teheti, hogy egy vagongarnitúra 24 óra alatt megforduljon Szeged és Wels között, és így csökkenjenek az alacsony rakfelületű speciális kocsik egyébként magas bérleti költségei.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!