A Waberer’s International első félévi teljesítményének adatai

0
Egyre több európai fuvarmegbízó optimalizálja logisztikai költségeit a Waberer’s International szolgáltatásainak igénybevételével.Ezt bizonyítják a kontinens meghatározó közúti fuvarozó vállalata 2013 első hat havi teljesítményének adatai.

A társaság árbevétele az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva 17,4 százalékkal növekedve meghaladta a 216 millió eurót. A félév során a dinamikus kereskedelmi offenzíva révén, valamint a flotta és az informatikai hálózat korszerűsítésében végrehajtott több mint 43 millió euró értékű beruházás eredményeként nőtt az elsősorban hatékonyságjavulásból fakadó eredmény: az EBITDA 33 százalékkal haladta meg 2012 első félévének értékét és megközelítette a 30 millió eurót. A társaság hagyományosan a működés korszerűsítésébe és a hatékonyság növelését szolgáló fejlesztésekbe forgatja vissza profitját.
 

Az árbevétel és az eredmény magas, kétszámjegyű növekedésben, valamint az alkalmazotti létszám mintegy ezer fős bővülésében szerepet játszik két, tavaly év végén végrehajtott akvizíció (a Szemerey Transport Zrt. és a Transpont Hungária Kft.) teljesítményeinek konszolidálása, a Waberer’s növekedésének motorja azonban továbbra is az organikus fejlődés. Az új ügyfelek száma több százzal, az összesen megtett fuvarkilométer csaknem 20 százalékkal emelkedett, a fuvarteljesítmény pedig 15 százalékkal növekedve elérte a 2,3 milliárd árutonna-kilométert.
A társaság nyugat-európai fő piacainak mindegyikén gyarapodott a felrakások száma, amely a fél éves periódus alatt összesen megközelítette a 142 ezret. Az Olaszországból más európai célállomásokra indított fuvarok árbevétele növekedett a legnagyobb mértékben, 12 százalékkal, és a németországi, franciaországi és egyesült királyságbeli felrakások száma egyaránt 7-7 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában regisztrált értékeket.
 
A társaság júniusban 600 pótkocsi szállítására írt alá szerződést a német Schmitz Cargobull-lal. A már korábban lekötött darabszámmal együtt a Waberer’s az idén a német cég összesen 730 új járművét helyezi üzembe. A társaság a megrendelők igényeinek zökkenőmentes kiszolgálása érdekében folyamatosan bővíti és frissíti vontatóinak állományát. A Waberer’s flottája a megrendelők áruját környezetkímélő Euro 5, illetve Euro 5 EEV besorolású motorokkal szerelt kamionokkal mozgatja. A kamionok 2013 első félévben az európai nemzetközi forgalomban összesen 185 millió kilométert tettek meg. A társaság kötelékében már közlekedik a jövő évtől érvényes környezetvédelmi normáknak megfelelő Euro 6-os vontató is, amelynek csekély káros anyagkibocsátása mellett üzemanyag fogyasztása is kedvező.
 
Wáberer György elnök-vezérigazgató az év további részében a növekedési stratégia folytatását tűzte ki célul. Ennek megvalósítása érdekében az év hátralévő részében további jelentős számú vontató beszerzésére kerül sor a flotta további korszerűsítése érdekében és frissülnek a szolgáltatás minőségét és az operáció hatékonyságát növelő informatikai és telematikai rendszerek is.
 
A társaság az organikus fejlődés fokozása mellett tovább kutatja az akvizíciós célpontokat, amelyek célkeresztjében kis- és közepes régióbeli fuvarozó vállalkozások állnak.
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!